78 százalékban 10 évnél idősebb autót vesz a magyar

Budapest, 2018. május 2. – Továbbra is emelkedőben van a használt autó piac – derült ki a Datahouse[1] adataiból. Az első negyedév során ugyanis 11,4 százalékkal több gépkocsi cserélt tulajdonost, mint 2017 hasonló időszakában. Januártól márciusig így összesen 175.189 átírást regisztráltak a hatóságok. Az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Volkswagen Golf bizonyult ismét a legkeresettebbnek.

Tavaly rekordot döntött a használt autó piac Magyarországon, soha annyi átírást nem regisztráltak az illetékes hatóságok, mint 2017-ben, amikor összesen 687.991 gépkocsit vásároltak hazánkban. Idén ez a rekord is megdőlhet, ugyanis az első negyedév során továbbra is emelkedik az üzletkötések száma. Január és március között 175.189 gépkocsit vettek használtan határon belül, ami 11,4 százalékkal több a 2017-es, 22,4 százalékkal több a 2016-os év hasonló időszakához képest. A három hónap adatai közel megegyezőek voltak, de a jó idő beköszönte meglátszódott a piacon, eddig márciusban köttetett a legtöbb szerződés, szám szerint 61.339.

Változatlanul nő azonban a kocsik átlagéletkora, a megvásárolt négykerekűk 78 százaléka volt ugyanis 10 évnél idősebb, s mindössze 11,8 százalékuk 5 évnél fiatalabb.

“Sajnos folyamatosan romlik a magyar utakon futó gépkocsik átlagéletkora, ami sok szempontból kedvezőtlen. Egyrészt közlekedésbiztonsági kérdéseket is felvet, másrészt pedig környezetvédelmi szempontból sem előnyös” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. “Továbbá nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényezőt sem, hogy a koros kocsik esetében jóval többet kell költeni karbantartásra, hosszútávon ez akár költségesebb lehet egy fiatal, jó állapotú gépkocsinál. Éppen ezért mérlegeljünk, mielőtt  autó vásárlásba kezdünk, ugyanis csak ritka esetben lehet a legolcsóbb a jó választás” – tette hozzá.

Az első három hónap során legtöbben alsó-középkategóriás négykerekűt (53.437 autó) vásároltak, de a kisautók (43.526 autó) és a felső-középkategóriás járművek (27.329 autó) is népszerűek voltak.

A márkák sorrendjében ezúttal változás történt, az élen ugyan most is az Opel (23.277 autó) végzett, a második helyre azonban ezúttal a Volkswagen (17.398 autó) lépett fel, míg harmadikként a Suzuki (17.147 autó) zárt. A típusok rangsorát az Opel Astra (12.040 autó) vezeti három hónap után, a Suzuki Swift (10.894 autó) és a Volkswagen Golf (5.161 autó) előtt.

A legtöbb adás-vételt Budapesten (34.221 autó) és Pest Megyében jegyezték (28.881 autó), de Borsod-Abaúj-Zemplén Megye (10.668 autó) és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye (10.260 autó) is élen áll. A legkevesebb szerződéskötés Tolna Megyében (3.588 autó) és Nógrád Megyében (3.052 autó) volt.

[1] Forrás: Datahouse Kft.

Adatok forrása: BM NYHÁT

Címke: , , , ,
Kategória: Egyéb