A ralibajnok Herczig Norbert is kipróbálta a Pneumobilt

Budapest, 2018. május 9. – Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze ismét Egerben, május 11–12-én. A XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen 9 ország 20 egyetemének 40 csapata méri össze tudását, s ott lesz köztük a BME Műszakik Pneumobil Team is, amelyet az a megtiszteltetés ért, hogy a felkészülés hajrájában meglátogatta Herczig Norbert, a négyszeres abszolút magyar ralibajnok. Az immár az Európa-bajnokságban szereplő pilóta a csapat által épített pneumobilt is kipróbálta.

Nem mindennapi vendéget fogadott a május 11–12-i XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyre készülő BME Műszakik Pneumobil Team: Herczig Norbert, a négyszeres abszolút magyar ralibajnok látogatta meg a csapatot közvetlenül az egri megméretés előtt. A kiváló autóversenyző – aki az idén már a rali Európa-bajnokságban (ERC) méri össze tudását a kontinens legjobbjaival – ráadásul nemcsak hasznos tanácsokkal látta el a mérnökhallgatókat a BME műhelyében, hanem ki is próbálta az általuk épített pneumobilt, vagyis sűrített levegővel működő járművet az egyetem területén.

„Le vagyok nyűgözve a géptől – dicsérte Herczig Norbert Bolgár Milán csapatkapitány és társai mérnöki teljesítményét. – Kicsit furcsa, hogy szinte a földön ülök, de nagyon tetszenek a technikai megoldások, amelyek hasonlóak, mint nálunk, a raliban, legyen szó a tárcsafékről vagy a kormányösszekötőről. Az pedig zseniális, hogy a kormányt a sofőr kézlenyomatára készítették el. Le a kalappal a srácok előtt, látszik, rengeteg munka van benne, hogy ez az autó így közlekedjen. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy a készítésben is élmény lehetett részt venni. Már el is képzeltem, hogy a fiam is egyetemre jár, és kiveszi a részét egy pneumobil fejlesztéséből. Vezetni, kipróbálni is remek érzés volt, nagyjából harmincöt-negyven kilométer per órával mentem, de legalább nyolcvannak éreztem. Azért versenyen még nem indulok el vele.”

Bár a diákok alighanem örülnének, ha Herczig Norbert is rajthoz állna Egerben a hétvégén, így sem kell félteni a Műszaki Egyetemet, elvégre a BME 2008 óta, vagyis a kezdetektől képviselteti magát a Pneumobil Versenyen. Az idei, XI. futamon kilenc ország (Magyarország, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Svédország, Szlovákia) összesen 40 csapata (19 magyar, 21 külföldi) áll rajthoz, a versenyzők pedig 20 különböző felsőoktatási intézményből érkeznek.

„Megtisztelő számunkra, hogy Magyarország egyik legkiválóbb pilótája eljött hozzánk, és kipróbálta a saját gyártású pneumobilunkat” – mondta dr. Farkas Zsolt, a BME egyetemi adjunktusa, aki a mérnökhallgatók munkáját koordinálja. – “Bízom benne, hogy a látogatása nemcsak szerencsét hoz nekünk a szombati versenyen, hanem a készülés hajrájában erőt is ad a fiúknak, akik az elmúlt időszakban éjt nappallá téve dolgoztak a járművön. Köszönjük Herczig Norbertnek, hogy adott néhány hasznos tanácsot, és időt szakított ránk a versenyidőszakban.”

Herczig Norbertnek valóban sűrű a programja, elvégre a mostani idénytől már Európa legjobbjai ellen küzd meg a rali Európa-bajnokságban.

„A nyolc futamból haton veszünk részt, ebből kettő már lement – tette hozzá a négyszeres abszolút magyar ralibajnok. – Az elsőn harmincnégyből a hatodik helyen végeztünk, míg a másodikon csaknem harmincból tizenegyedikek lettünk, igaz, ott még egy defekt is hátráltatott, de összességében jó eredményeket értünk el, pláne, hogy a nemzetközi mezőnyben még zöldfülűnek számítunk. Az viszont látszik, hogy jó irányba haladunk. A következő verseny Görögországban lesz, majd Cipruson, Csehországban és Lengyelországban állunk még rajthoz. A mostani elsősorban tesztév, de ez nem azt jelenti, hogy csak kocsikázom, ahhoz már túl régóta csinálom, és elég sokba is kerül. Meg kell találni a középutat, hogy gyorsak is legyünk és be is fejezzük a versenyeket. A MOL Racing Teammel több idényben gondolkodunk, és bízom benne, hogy a következő években lesz lehetőség a dobogóért menni. Sokat számít a pályaismeret, egyelőre nehéz olyanok mellett labdába rúgni, akik többször teljesítették már a futamot versenyautóval. A magyar bajnokságban idén nem is indulunk, a pénz és az idő miatt sem fér bele, de egy futamon azért rajthoz állunk, mégpedig a Veszprém-ralin. Azon a versenyen szeretettel várom a BME mérnökhallgatóit, és sok szerencsét kívánok nekik a hét végére.”

Az egyetemisták három számban mérik össze tudásukat Egerben, a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen: hosszú távú, gyorsasági és ügyességi futamon. A zsűri a versenyszámok győztesei mellett összesítésben a legjobb pneumobilt, emellett a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést díjazza, a fődíjat pedig a különböző versenyszámok összesített győztese kapja meg. A „Legjobb Pneumobil” cím mellé 1.000.000 forintos pénzdíj is jár az idén.

Letöltés Letöltés Letöltés Letöltés
Címke: , , , ,
Kategória: Egyéb