A versenyszféra támogatásával fejlődhetnek az egyetemi szakirányok

Az Eckerle Magyarország Industrie üzletága a duális képzési rendszer bevezetésétől partnere a Neumann János  Egyetem GAMF  Műszaki és Informatikai Karának. A kiskőrösi üzemegység négy szakon működik együtt a felsőoktatási intézménnyel, ahol gépészmérnökök, járműmérnökök, mérnök informatikusok, valamint műszaki menedzserek tölthetik szakjuknak megfelelően gyakorlati időszakukat a cégnél. Hubina Pétert, az Eckerle cégcsoport európai automatizálási vezetőjét kérdeztük az együttműködésről, aki 2015 óta az intézmény záróvizsga-bizottsági elnöke:

Mit gondol az Egyetemmel való együttműködésükről?

Cégünk elhivatott a kapcsolódó műszaki szakképzések támogatásában. Az Eckerle Magyarország kiskőrösi telephelye kettőezer-tizennégy óta duális képzési hely. Úgy gondolom, hogy ma már létfontosságú egy üzemnek/gyárnak/gépépítő cégnek együttműködnie a hazai felsőoktatási intézményekkel. A GAMF régen és most is nyitott a kapcsolatra a versenyszférával, így az együttműködés rendkívül jó, az egyetemi kar kiváló partner. Lehetőségeihez mérten segít és támogat. Kitárja az ajtókat, és megmutatja a lehetőségeket.

Amellett, hogy az Eckerle duális partnere az intézménynek, Ön évek óta elnöke a záróvizsga-bizottságnak is. Milyen szakirány hallgatóit értékelte a februári záróvizsgáztatáskor?

A Neumann János  Egyetem GAMF  Műszaki és Informatikai Karának mechatronika szakirányos hallgatóinak védésein vettem részt idén. Cégcsoportunk az egyetem – akkor még Kecskeméti Főiskola – duális szakképzési partnere. Az együttműködés keretében több szakon van lehetőségük a diákoknak kiemelt gyakorlati lehetőséggel elvégezni tanulmányaikat. Kiskőrösi üzemegységünk pedig az egyetemmel közösen népszerűsíti a duális szakképzési formát.

Összességében mik a tapasztalatai a záróvizsgázó hallgatók szakdolgozati védéseivel kapcsolatban?

Az új vizsgaszabályzat szerint minden hallgatónak először meg kell védenie a szakdolgozatát és csak utána húzhat tételt. Ennek értelmében sokkal nagyobb a fókusz magán a védésen, mint korábban. A hallgatói munkák és prezentációk évről évre egyre színvonalasabbak, azonban továbbra is kihívást jelent a diákoknak egy több hónapnyi munka negyedóra alatti bemutatása. Több alkalommal is nagy szerénységgel mutattak be komoly analitikus számításokat, vagy éppen egy jól megtervezett, modern robot rendszert. Volt már rá példa, hogy valaki izgalmában alig bírta elmondani, hogy diplomamunkájaként egy olyan gépet készített, amit három nap alatt kellett üzembe helyeznie, hogy napi több tízezer termék gyártása sikeresen el tudjon indulni.

Hány szakdolgozati védést értékelt?

Idén tizenhárom hallgató vizsgázott nálam és mind gond nélkül vette az akadályt.

Miért Önt kérték fel a feladatra?

Ez egy érdekes történet, melyre a mai napig szívesen emlékezem vissza Vajnai Tibor professzor úrral. Óriási lelkesedéssel, kettőezer-tizennégy őszén egy kecskeméti nyilvános programban vettünk részt, mint kiállító. Ezen a rendezvényen cégünket reklámoztuk, hogy duális hallgatókat keressünk minden szakon (ekkor még nem tudtuk, hogy csak a gépész- és járműmérnöki kar csatlakozott a duális képzéshez és az informatika még nem). Vajnai professzor úr, az Informatika Tanszék vezetője meglepve olvasta, hogy az informatika képzési terület még nem része ennek az oktatási formának, de mi már hirdetjük. Személyesen megkeresett és megkérdezte, hogy ez mennyire komoly elhatározás. Valóban akarunk infósokat is duális hallgatóként foglalkoztatni? Határozott válaszom arra inspirálta a professzor urat, hogy egy kerekasztal megbeszélésen fejezzem ki a szándékomat és támogassam a GAMF vezetőit, hogy további tanszékeket is vonjanak be ebbe a képzési formába. Így indult el a kapcsolatunk egy közös ügyért és kettőezer-tizenötben felkértek záróvizsga-bizottsági elnöknek, melyet nagy tisztelettel el is fogadtam.

Miért hasznos cégük számára a bizottsági munka?

Több területen is hasznos az együttműködés:

  • Látjuk a vizsgatételek időszerűségét és tartalmát, így mint iparági szereplő, tudjuk milyen tudásra lehet alapozni a pályakezdő munkavállalók esetében.
  • Nyomon követhetjük a szakirányok folyamatos fejlődését, hiszen ez húzóágazat ma Magyarországon.
  • Azonnali kapcsolati lehetőséget biztosít leendő munkavállalóinkkal.

Az Eckerle Magyarország munkaerő igényének egy részét a duális szakképzésben résztvevő gyakornokok biztosítják, eddig minden végzett hallgató felvételt nyert vállalatunkhoz. Jelenleg tizenegy gyakornoka van cégcsoportunknak a képzési forma keretében, melyhez évente további öt duális helyet kívánunk biztosítani.

 

Sajtókapcsolat:
Borsi Dávid
SMARTPR-Agency Kft.
Tel.: +36304413140
Email: [email protected]

Az Eckerle Magyarországról
Az Eckerle Gruppe története 1968-ig nyúlik vissza, amikor családi vállalkozásként megalapították a németországi Baden tartományban. Az idők folyamán lakatos műhelyből folyamatosan fejlődő, multinacionális vállalattá nőtte ki magát. Gyáregységeiben jelenleg öt ország, több mint négyezerkétszáz dolgozója számára biztosít álláslehetőséget. Tevékenységei között elektromotorok EC modul- és szénkeferendszer tervezése, előállítása, komplex fröccsöntött műanyag-, stancolt alkatrészek gyártása, manuális és automatizált gyártósorok fejlesztése, CNC megmunkálás, valamint ipari rendszerkomponensek értékesítése is megtalálható.

1991-ben a kiskőrösi telephely szénkefe gyártásával megkezdődött az Eckerle magyarországi működése. Néhány évvel később automatizálással, valamint CNC megmunkálással bővült az üzemi termelés. 1994-ben hazai forgalmazójává vált a Schmidt Technology, valamint a Bosch Rexroth termékeinek, melynek köszönhetően az Eckerle Magyarország húszévnyi szakmai tapasztalatot tudhat magáénak ezen termékek kereskedelmében és felhasználásában. 2000 óta műanyag technológiában és stancolt alkatrészek gyártásában is kiemelt minőségű termékkínálattal rendelkezik. A vállalat további egységei Császártöltésen, Bólyon és Zalaegerszegen találhatóak, ahol az egyedi megrendelésektől a szériagyártásig áll vevői rendelkezésére.

Kategória: Egyéb