Így utazz biztonságosan autóval nyaralni

Budapest, 2015. június 4. – Hamarosan beköszönt a nyár, amikor számos család dönt autós nyaralás mellett. Indulás előtt – belföldi és külföldi út esetén is – érdemes figyelmet fordítanunk a gépkocsink állapotára, hiszen egy pici ráfordítással sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat a szabadságunk idején. A márkaszervizek ebben az időszakban a nyári felkészítésre szóló, speciális csomagajánlatokkal várják ügyfeleiket.

Nyáron hagyományosan sokan döntenek autós nyaralás mellett, az iparági felmérések alapján a magyarok nagy része ezt az utazási formát favorizálja. Sokan azonban felkészületlenül vágnak neki az országon belüli vagy az országhatáron túli túrának, s csak kevesen gondolják úgy, hogy érdemes lenne átnézetni autójukat az indulás előtt. Pedig sok problémát előzhetnének meg az utazók azzal, ha az indulás előtt elviszik a gépjárművet egy márkaszervizbe, akik ilyenkor kifejezetten a nyárra felkészítő ajánlatokkal várják az ügyfeleket.

Az átvizsgálás során különös figyelmet fordít a szerviz a gumiabroncsok, a futómű állapotának szemlézésére, hiszen ezek kihatással lehetnek a vezethetőségre, illetve az autó fogyasztására is. Nyáron már sok esetben veszélyes lehet a puha gumikeverékű téli abroncsok használata, így azok cserére szorulnak – erre általában a szervizek javaslatot is tesznek. A régi nyári abroncsok visszatételénél feltétlenül ellenőriztessük, hogy megfelelő profilmélységgel rendelkeznek-e, illetve nincs-e elöregedve a gumi anyaga. Biztonság szempontjából a fékek állapota is fontos, így azokat is érdemes szakszervizben átnézetni. Az átvizsgálások során a lámpákat is ellenőrzik a szakemberek, hogy láthatóságunk biztosítva legyen, illetve, hogy mi is megfelelően lássunk.

A tavaszi üzem után a különböző folyadékszintek ellenőrzését és utántöltését is elvégzi a márkaszerviz, különösképp azon fékfolyadékét, ahol a forráspontot is ellenőriztetni kell, hogy a nyári nagyobb hőigénybevételt is megfelelően bírja a motor. Ezen felül elengedhetetlen mind a hűtőrendszer, mind az ablak és fényszórómosó rendszer ellenőrzése és feltöltése. A nyári közlekedés alkalmával az utazás biztonságosságát növeli a klímaberendezés használata, amelynek évenkénti tisztítása nem csak a működést javítja, de a bennülők egészégének szempontjából is fontos teendő. Ezzel együtt érdemes az utastéri levegő és pollenszűrőket is ellenőriztetni, szükség esetén cserélni, mivel ezek nagyban befolyásolják mind a helyes működést, mind a belső levegő minőségét. Az uniós elvárásoknak eleget téve legyen elsősegélydoboz, láthatósági mellény, elakadásjelző háromszög, és égőkészlet a kocsinkban. Elővigyázatosságból vessünk egy pillantást a pótkerék állapotára is.

Mielőtt útnak erednénk, érdemes pontosan megtervezni az útvonalunkat igényeinknek megfelelően. Döntsük el, hogy autópályán haladunk-e, vagy inkább az országutat választjuk. Takarékosság szempontjából fontos lehet, hogy útközben hol tankolunk, de akár a pihenőhelyeket is előre betervezhetjük. Ne felejtsünk el biztosítást kötni autónkra, továbbá külföldi utazás esetén vigyük magunkkal a kocsi zöldkártyáját, ami azt igazolja, hogy biztosításunk ott is érvényes.

Az indulás előtti utolsó fontos szempont, a csomagok, valamint az utasok elrendezése. Érdemes ügyelni arra, hogy sok felesleges holmit ne cipeljünk magunkkal, hiszen a nagyobb súly nagyobb fogyasztással jár. A csomagtérben figyeljünk a táskák megfelelő rögzítésére, és amennyiben a tetőcsomagtartóra is pakolunk, legyünk szintén körültekintők, mert egy rosszul elhelyezett pakk könnyen balesetet okozhat. Ha a családdal kis gyerekek is utaznak, ne spóroljunk a biztonságos gyermekülésen. Rögzítsük őket szabályosan, hogy védve legyenek a kirándulás során.

„Egyértelműen jó alternatíva autóval útra kelni, hiszen nagyobb függetlenséget biztosít a szabadságunk idején. Pár óra, és néhány ezer forint ráfordításával sok kellemetlenséget előzhetünk meg, és a nyaralásunkat biztosan nem az út szélén, trélerre várva töltjük majd” – vélekedett Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. „Akadhatnak persze olyan körülmények, vagy váratlan helyzetek utunk során, amelyre nem igazán lehet felkészülni. Azonban, ha betartjuk az adott ország szabályait, figyelünk a korlátozásokra és a parkolási rendre, akkor kevés meglepetés érhet minket. Továbbá ne kövessük el azt a hibát, hogy bármit elől hagyunk az utastérben városnézés, vagy pihenés közben, mert sokan utaznak a külföldiek értéktárgyaira.” – tette hozzá.

Az „Értünk hozzá” kampányról

Tizenkilenc MGE tagvállalat (30 márka képviseletében) úgy gondolta, szakmai összefogásra van szükség annak érdekében, hogy a márkaszervizek által képviselt valós értékek kerüljenek a köztudatba. A márkaszervizek garantálják a gépjármű biztonságát, garanciát adnak munkájukra és a beépített eredeti gyári alkatrészekre. A résztvevő márkák egy közérdekű tájékoztató kampányt folytatnak, amelynek részeként létrehozták a www.ertunkhozza.hu honlapot, hogy bemutassák azokat a valós és hiteles értékeket, amelyeket a márkaszervizek képviselnek, és amelyek fontosak valamennyi autós és közlekedés biztonsága számára.

Az Értünk Hozzá kampány márkái: Alfa Romeo, Audi, BMW, Chevrolet, Citroën, FIAT, FIAT Professional, Ford, Honda, Hyundai, Jaguar, Jeep, Kia, Lancia, Land Rover, Lexus, Mazda, Mercedes-Benz, Mini, Mitsubishi Motors, Opel, Peugeot, Porsche, SEAT, Skoda, Subaru, Suzuki, Toyota, Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Volvo.

Kategória: Egyéb