Legyél Te is Guinness-rekorder a Magyar Posta és a Volkswagen rekord kísérletén!

Budapest, 2014. szeptember 18. – Guinness-rekordot készül megdönteni a Volkswagen a Magyar Postával karöltve az idei Volkswagen-találkozón, ami a hagyományokhoz hűen a Hungaroringen lesz szeptember 27-én. A több ezer autót megmozgató eseményen ezúttal a kiválasztott kategória nem a gépkocsikhoz fűződik majd, hanem a Magyar Posta segítségével “Az egy helyről feladott legtöbb képeslap” eddigi világrekordját szeretnék felülmúlni. Az éppen aktuális csúcs 2013. július 18-án, Salt Lake City-ben, az amerikai Utah államban született, akkor 2984 üdvözlőlapot regisztráltak a bírák.

A rendezvény során szigorú szabályokat betartva lesz lehetőség ennek az eredménynek a túlszárnyalására, a résztvevőknek előzetes regisztrációra van szüksége. A Magyar Posta boxában már kizárólag azok adhatják le a rendezvényen kapott képeslapjukat, akiknek a helyszíni azonosítása megtörtént. A képeslapokat 13:00-16:00 óra között kell majd bedobni a kihelyezett postaládákba, a Magyar Posta egyedi bélyegekkel készül az eseményre. A levelek továbbítását és az eredmény hitelesítését is a Posta végzi majd, azonban a rekord kísérlet központi elbírálására akár 6-12 hetet is várni kell.

A Volkswagen-találkozóról

Szeptember 27-én Volkswagenek lepik el a Hungaroring aszfaltját: az évről-évre növekvő számú érdeklődőt vonzó rendezvény idén a Golfok mellett a Transporter, Bogár, Passat, Scirocco és Corrado tulajdonosok előtt is megnyitotta kapuit.Az esemény központi helyszínét a Paddock rész adja, ahol az ország legszebb Golf modelljei sorakoznak majd, de emellett számos program és különleges autó, – többek között az 503 lóerős GTI Vision Roadster, vagy az 1957-től 2013-ig, Brazíliában gyártott  Volkswagen T2 sorozat utolsó, 1200 példányos  “Last Edition” kiadásának 1200. darabja -, várja az érdeklődőket az egész nap során. Délután a Bëlga gondoskodik a jó hangulatról, utána bográcsozás, tábortűz, gitár, igazi “flower-power” hangulat zárja a rendezvényt a Transporter Hippifaluban. Az előre regisztrálóknak arra is lehetőségük nyílik, hogy a Hungaroring területén felhúzott ideiglenes kempingben aludjanak kedvencük fedélzetén vagy sátorban. A hagyományokhoz hűen az idei találkozón is lesz tombola, amin a legszerencsésebb játékos egy III-as Golfot vihet haza, a Volkswagen Golf 40 éves jubileumának köszönhetően mindössze 40 forintért.

A rendezvényről bővebb információ awww.volkswagen-talalkozo.hu és a www.transporter-talalkozo.huholnapokon, a Volkswagen Magyarország Facebook vagy a Volkswagen-találkozó esemény oldalán található.

Címke: , , , , , , ,
Kategória: Egyéb