Már a külföldről hozott használt autók esetében is kötelező az eredetiségvizsgálat

Tisztulhat a piac az új jogszabálynak köszönhetően

 

2018. január 22. – Változás előtt áll a használt autó import, eltűnhetnek ugyanis a külföldi piacról érkező lopott és törött autók a hazai kínálatból, mivel január 1-től már a határon túlról érkező járműveknek is át kell esniük az eredetiségvizsgálaton, mielőtt rendszámot kapnának. Ennek köszönhetően 2018-ban letisztulhat az import, ami egyébként 2017-ben újabb rekordot döntött: a Datahouse[1] statisztikái szerint 155.414 négykerekű érkezett Magyarországra egy év alatt.

Fontos jogszabályi változással indult az év a használt autó piacon, január 1-től immáron a külföldről érkező, másodkézből származó járműveknek is teljesíteniük kell az eredetiségvizsgálatot. Eddig csak a határon belüli autócserék, és az Európai Gazdasági Térségen kívülről származó járművek esetében volt szükséges ezt elvégezni, ami nyitott kapukat hagyott annak, hogy kétes eredetű, akár lopott autókat hozzanak be a nepperek az országba. A motormérettől függően 17-20 forintos vizsgálat azonban gátat szabhat ennek a tevékenységnek, s kiszűrheti azokat a kocsikat, amik nem tiszta forrásból érkeznek.

„Az elmúlt években rengeteg ismeretlen előéletű autót hoztak a használt autó kereskedők és a magánszemélyek Magyarországra, ami jelentősen rontotta a hazai piacon elérhető használt autók minőségét. Éppen ezért számottevő lépés ez a piac tisztulása szempontjából, így legalább azok a kocsik nem kaphatnak rendszámot, amik például lopottként vagy több részből összehegesztve érkeznének az országba, s ezáltal fontos lépést tettünk afelé, hogy dokumentált háttérrel rendelkező kocsik kerüljenek forgalomba hazánk útjain” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. „Üröm az örömben, hogy ez a rendelkezés nem oldja meg azt a problémát, hogy alapvetően továbbra is idős autók áramlanak az országba, amik rontják az egyébként is idős állomány átlagéletkorát, ráadásul súlyosan környezetszennyezőek, ismeretlen szerviz múlttal rendelkeznek és sok esetben rossz állapotúak” – tette hozzá.

A piac egyébként 2017-ben újabb rekordot döntött: januártól december végéig 155.414 négykerekű jött hazánkba külföldről, ami 9 százalékos növekedés 2016-hoz képest, amikor 142.003 autót hoztak be az országba, a hat évvel ezelőtti, 2012-es import boom óta pedig összesen 641.015 gépkocsit vettek a magyarok külföldről, amit forgalomba is helyeztek, ezen kívül sok autó bekerülhetett még az illegális bontókba, ami a statisztikában nem látható. Ez alatt az időszak alatt – az adott évben – a négykerekűek mindössze 20 százaléka volt fiatalabb öt évesnél, 61 százaléka azonban tíz évnél idősebbnek bizonyult.

„Tapasztalataink szerint továbbra sem javult a külföldi kocsik megbízhatósága, az autók nagy részének manipulálják a kilométeróráját, és számtalan olyan esettel találkozunk, amikor darabokból összerakott, ámde hiba nélkülinek hirdetett kocsit vesz az ügyfél. Gyakori az is, hogy biankó szerződéssel hoznak el autót a vevők, így az eladó a tranzakció után elérhetetlenné válik, ezáltal pedig lehetetlen később érvényesíteni a szavatossággal kapcsolatos igényeinket” – mondta el a márkaigazgató, majd hozzátette: „A határon túlról érkező, fiatal gépkocsik esetében jellemző trükk még az ÁFA-csalás, ezáltal huszonhét százalékos árelőnyre tehet szert a jogszabályokat kijátszó kereskedő. Az import tehát veszélyes üzem, itt is igaz, hogy csak megbízható partnertől, ismert előéletű, ellenőrzött gépkocsit vegyünk” – hívta fel a figyelmet Frank György.

 

A Das WeltAuto-ról

A minőségi használtautók forgalmazására létrehozott Weltauto program 2001-ben, ausztriai mintára valósult meg Magyarországon. Az évek során a márka a hazai piac meghatározó szereplőjévé vált. Miután a Volkswagen Csoport 2011-ben felvásárolta a Porsche Holding-ot érzékelhető volt, hogy a német anyacég szeretné a Weltauto programot a teljes világhálózatára kiterjeszteni. E törekvések végül 2013-ra racionalizálódtak: ettől az évtől kezdve új arculattal, ám a megszokott minőségi szolgáltatásokkal, Das WeltAuto néven a márka már a Volkswagen Csoport teljes hálózatában áll az ügyfelek rendelkezésére. A használtautó-kereskedők közül jelenleg a Das WeltAuto rendelkezik egyedül országos értékesítői hálózattal. A 30 értékesítőhelyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén.

 

[1] Forrás: Datahouse Kft.

Adatok forrása: BM NYHÁT

Kategória: Egyéb