Nagyvállalatok patronálják a jövő mérnökeit Debrecenben

Eger, 2015. október 12. – Duális szakképzést indított szeptemberben a Debreceni Egyetem Gépészmérnöki Kara. Az intézmény által első alkalommal meghirdetett műszaki képzésben több nagyvállalat mellett gyakorlati lehetőséget biztosít két kiválasztott hallgatónak az AVENTICS Hungary Kft. is. A diákok ezáltal a tanulmányaik során a lehető legtöbb gyakorlati időt tölthetik az iparág hazai képviselőinek szárnyai alatt, ami a diplomaszerzést követően jelentős előnyt képvisel a munkaerőpiacon.

Szeptemberben kezdte meg tanulmányait az első olyan évfolyam a Debreceni Egyetem Gépészmérnöki Karán, amelynek hallgatói duális tanrendben végezhetik el a három és fél éves alapképzést. A diákok ebben a rendszerben jelentősen több gyakorlati oktatásban részesülnek az átlagosnál, a tanulmányi időszakuk közel felét munkával töltik el, méghozzá azoknál a cégeknél, akik együttműködést kötöttek az intézménnyel.

Az intézményben első alkalommal meghirdetett szakképzéshez több hazai nagyvállalat csatlakozott. A pneumatikai eszközöket gyártó AVENTICS Hungary Kft. két hallgatónak biztosít állandó gyakorlati lehetőséget. A kétlépcsős felvételi során a vállalat és az egyetem saját elvek alapján válogatott a pályázók közül. Az egri cég Bojti Lehel Csabának, valamint Skovrán Gábornak segíti a tanulmányait a duális képzés keretében.

„A Debreceni Egyetemmel kialakított hosszú távú együttműködésével az AVENTICS a pályaválasztó fiataloknak kíván utat mutatni, és felsőfokú tanulmányaik során kiemelkedő gyakorlati lehetőségeket biztosítani. A kiválasztott hallgatókat a kezdetektől egészen a diplomáig kísérjük, az egyetemmel kötött megállapodás értelmében a hallgatók a szakképzés ideje alatti iskolán kívüli időt – oktatási szünetek, vizsgaidőszak – vállalatunknál töltik, ami a későbbiek során komoly előnyt jelent számukra a munkavállaláskor” – nyilatkozta Sasváriné Fiser Orsolya, az AVENTICS Hungary Kft. HR vezetője.


Sajtókapcsolat:
SMARTPR-AGENCY Kft., Borsi Dávid
Tel +36 30 441 31 40, borsi.david@smartpr.hu

Az AVENTICS-ről

A korábbi Bosch Rexroth Pneumatika leányvállalat 2014 eleje óta AVENTICS néven, független pneumatikai gyártóként tevékenykedik a piacon. Székhelye a németországi Laatzen (Hannover), termékeik azonban öt különböző ország, hat városában készülnek. A nemzetközi cégcsoport legnagyobb európai gyára Magyarországon, Egerben található, de a már említett Laatzen (Németország) mellett, Gronau/Leine (Németország), Bonneville (Franciaország), Lexington (USA) és Changzhou (Kína) városokban is működnek gyártóközpontjaik.

Az AVENTICS nemcsak nevében újult meg, hanem a termékkínálat is folyamatosan frissül; technológiai iránymutatóként szolgál az érintett ipari ágazatokban és a világ vezető pneumatikai beszállítói közé tartozik. A cég kiemelt figyelmet fordít fejlesztései és a gyártás során az elektronikának a pneumatikai alkatrészekbe történő integrációjára. Mindemellett a vállalat a hajtás- és vezérléstechnikai megoldások speciális szolgáltatója a haszongépjárművek, valamint a gyártási folyamatokon belül a láncmeghajtások terén. A hajózási és a fejlett hajóautomatizálási rendszerekben használt pneumatikai alkalmazásaival az AVENTICS a világ minden tengerén és óceánján otthon van.

A vállalat gyártmányai igen széles körben alkalmazhatóak, ami abból ered, hogy a konkurensektől eltérő módon a katalógustermékek mellett ún. „konfigurált” berendezéseket és egyedi termékmegoldásokat is ajánl Vevői számára. A tömeggyártókkal szemben az AVENTICS az alacsony darabszámú megrendeléseket is teljesíti. Egy-egy termék esetében a rendelések 90 %-a 100 darabnál is kevesebb. A gyártósorok rugalmassága miatt akár az 1-5 darabból álló Vevői igényeket is rövid szállítási határidővel tudják vállalni. Összességében a cég évente közel huszonötezer, eltérő specifikációjú terméket értékesít.

www.aventics.hu; www.pneumatika.hu; www.pneumobil.hu

Kategória: Egyéb