Négykeréken érkeztek hazánkba a legújabb prések

Idén is nemzetközi rendezvénysorozat keretében mutatták be a Schmidt Technology legmodernebb préselési technológiáit és legújabb termékeit. Az Eckerle Magyarország, mint kizárólagos hazai forgalmazó látogatott el hazai partnereihez, a március 19-23. közötti szakmai napokon számos egység és iparági megoldás tesztelésére volt lehetőség a Schmidt bemutatóbuszán. Az Eckerle az érdeklődők saját telephelyein, az igényekhez igazított préselési próbákkal egybekötött szakmai tanácsadásokat tartott a cégeknek.

Hét országot bejáró Schmidt Nemzetközi Prés Roadshow keretében mutatta be hazai partnereinek az Eckerle Magyarország a préselési technológia 2018-as újdonságait március 19-23. között. A Schmidt Technology bemutatóbuszán idén három típus (elektromos, szervo, kézi) különböző préseit próbálhatták ki az érdeklődők saját telephelyükön. „Roadshow-nk idei bemutatóit is közvetlenül a hazai cégek telephelyein tartottuk, így partnereink utazás nélkül vehettek részt a szakmai napokon” – mondta el Hubina Péter, az Eckerle cégcsoport európai automatizálási vezetője. „A Schmidt szakértőivel közösen biztosítottuk a műszaki támogatást az egyes állomásokon, újdonságként pedig az EP 345-ös elektromos prést és a legmodernebb szoftvereket próbálhatták ki testközelből a látogatók” – tette hozzá a vezető.

Az Eckerle a Schmidt-prések kizárólagos magyarországi forgalmazója, a hazai értékesítés pedig tíz ország mellett a harmadik legerősebb a nemzetközi piacon. A 2018-as Schmidt Roadshow hazai állomásai: Budapest, Tokod, Szolnok, Jászberény, Eger, Oroszlány, Nemesvámos, Mór.

Letöltés
Kategória: Egyéb