Valamennyi bejegyzés

Másodkézből venne autót? Segít a márkaszerviz!

Budapest, 2016. március 7. – Használt autót vásárolni kockázatos feladat, főleg akkor, ha mi magunk szeretnénk felmérni a kiszemelt gépkocsi állapotát. Amennyiben úgy gondoljuk, hogy értünk a kocsikhoz, még akkor is kérjük ki egy márkaszerviz véleményét kedvencünkről, mert könnyen ráfázhatunk, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Egy tanulságos esetet mutatunk be egy pórul járt vásárló kapcsán.

Címke: , , , ,
Kategória: Egyéb

Kedveltek a magyar használt autók külföldön

Budapest, 2016. március 2. – Kedvező euró árfolyam mellett megnő az autóexport Magyarországról, s mivel stabilan, szinte az egész év során 300-310 forint körül volt az uniós valuta, így az elmúlt esztendőben is jelentős mennyiségű gépkocsit vittek határon túlra. Legtöbb esetben Szerbia és Németország volt a használt autók célállomása, s a dízelek domináltak az eladások során.

Címke: , , , , ,
Kategória: Egyéb

Megkezdték a mérnökhallgatók a felkészülést az idei Pneumobil versenyre

Eger, 2016. február 25. – Immáron kilencedik alkalommal rendezik meg Egerben május 5-7. között a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt, ahol mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek mérik össze tudásukat. Idén nyolc ország, ötvenkét csapatának nevezését fogadta el a szakmai zsűri, ezúttal már a külföldi járművek lesznek túlsúlyban.

Címke: , , ,
Kategória: Egyéb

Kiemelt beszállító lett az AVENTICS

Eger, 2016. február 19. – Először vehette át a Bosch Csoport kiemelt beszállítóinak járó díját az AVENTICS a tavalyi év végén megrendezett MOTEK nemzetközi szereléstechnikai szakkiállításon. A globálisan több ezer beszállítóval együttműködő Bosch minden évben kiválasztja partnerei közül a legjobbakat, akiket Kiemelt Beszállítói státusszal díjaz.

Címke: , , ,
Kategória: Egyéb

A Magyar Sí Szövetséget és Miklós Editet is támogatja az Audi és a Das WeltAuto

Budapest, 2016. február 16. – Az idei szezonban is folytatta együttműködését az Audi és a Das WeltAuto a Magyar Sí Szövetséggel. A megállapodás keretében hazánk legeredményesebb sízője, Miklós Edit egy Audi Q5-öt kapott használatra, emellett a Sí Szövetség anyagi támogatást és egy Volkswagen Transportert is átvehetett.

Címke: , , , , ,
Kategória: Egyéb

Egyre nagyobb szerepet kap a szabványosított pneumatika a fóliagyártásban

Eger, 2016. február 15. – A komplex gyártástechnológiában ma már komoly versenyelőnyt jelent, hogy a gyártósori egységek gyors, termékspecifikus utasításokat képesek végrehajtani. Ezzel nemcsak szélesebb körben válnak fejleszthetővé a többféle terméket előállító fóliagyártó üzemek, de jelentős idő és pénz is megspórolható a termelés során. A szabványosított pneumatikai rendszermegoldások a gyártási folyamatot biztosítva növelik az egyes gépek rendelkezésre állását, ami kiemelt fontosságú a gyártósori tekercselők és tekercstároló egységek gyártásakor.

Címke: , , , , ,
Kategória: Egyéb

Nyílt napokon népszerűsítik a duális szakképzést

Kiskőrös, 2015. február 8. – Üzem- és iskolalátogatásokkal népszerűsítik a duális szakképzési lehetőségeket a tanrend keretében együttműködő hazai cégek és az oktatási intézmények. A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának szervezésében a főiskola nyílt napján számos leendő mérnökhallgató, valamint az új képzést támogató partnercégek is képviseltették magukat.

Címke: , , , , , , ,
Kategória: Egyéb

Közúti balesete történt? Összeszedtük az eseményt követő legfontosabb teendőket.

Budapest, 2016. január 28. – Télen a csúszós körülmények és a rossz időjárási viszonyok miatt jelentősen megnövekszik a közúti balesetek száma az utakon. Nemcsak saját magatartásunkra és gépkocsink állapotára érdemes fokozottan ügyelni, sokszor mások figyelmetlensége, felelőtlensége is elkerülhetetlen koccanáshoz, rosszabb esetben pedig komolyabb vagyoni kárral, személyi sérüléssel járó közlekedési balesethez vezethet a hideg időben. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mit is kell tennünk ilyenkor az érintettek biztonságának, valamint az eset mihamarabbi tisztázásának érdekében.

Címke: , , , ,
Kategória: Egyéb