Továbbra is ömlenek az idős használt autók Magyarországra a határon túlról

Budapest, 2015. július 6. – A kockázatok ellenére továbbra sem csökken a használt autó import, az első félév során 29,9 százalékkal emelkedett a külföldről behozott kocsik száma. A magasabb kategóriájú autók továbbra is népszerűek a vásárlók körében, azonban alapvetően a 10 évnél idősebb, pár százezer forintos példányok elérhetőek a magyaroknak.

Továbbra is felfelé ívelő pályát ír le a használt autó import, az első félév során 57.277 gépkocsi érkezett külföldről, ami 29,9 százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest. A fejlődés üteme még jobban érzékelhető, ha az idei számokat a 2013-as esztendő első hat hónapjához hasonlítjuk: a két évvel ezelőtti regisztrációkhoz képest immáron 88,2 százalékkal több kocsira kértek új rendszámot.

A külföldről behozott gépjárművek esetében a felső- (13.936 autó), illetve alsó-középkategóriás (12.984 autó) és az egyterű (10.361 autó) gépkocsit voltak a legnépszerűbbek. A legtöbben Volkswagent (7264 autó), Fordot (5915 autó), Opelt (5632 autó), BMW-t (5278 autó) és Audit (4097 autó) importáltak az országba. A típusok rangsorát a 3-as BMW zárta az élen hat hónap után, a Volkswagen Passat, a Ford Focus, a Golf és az Audi A4 előtt. A kocsik kormegoszlása továbbra sem változott: 60 százalékban 10 évnél idősebb négykerekűek érkeztek az országba.

„A külföldi autóvásárlással alapvetően semmi probléma nem lenne, ha a tranzakciók során jó minőségű, fiatal autókat hoznának be az országba. Hisz ez a folyamat, ebben az esetben az alacsony számú új autó eladásokból származó lyukakat tömné be a piacon. Ezzel szemben a határon túlról érkező kocsik 60 százaléka 10 évnél idősebb, pár százezer forintos kocsi, ami több bosszúságot okoz majd a leendő tulajdonosának, mint örömet” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. „Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ne vásároljunk ismeretlen előéletű autót, s mielőtt aláírnánk egy adás-vételi szerződést, minden esetben vigyük el a kocsit egy márkaszervizbe, ahol pár tízezer forintért átvizsgálják nekünk a kiszemelt járművünket! A papírokat csak abban az esetben szignózzuk, ha az ellenőrzés során mindent rendben találtak” – tette hozzá a márkaigazgató.

A Das WeltAuto-ról

A minőségi használtautók forgalmazására létrehozott Weltauto program 2001-ben, ausztriai mintára valósult meg Magyarországon. Az évek során a márka a hazai piac meghatározó szereplőjévé vált. Miután a Volkswagen Csoport 2011-ben felvásárolta a Porsche Holding-ot érzékelhető volt, hogy a német anyacég szeretné a Weltauto programot a teljes világhálózatára kiterjeszteni. E törekvések végül 2013-ra racionalizálódtak: ettől az évtől kezdve új arculattal, ám a megszokott minőségi szolgáltatásokkal, Das WeltAuto néven a márka már a Volkswagen Csoport teljes hálózatában áll az ügyfelek rendelkezésére. A használtautó-kereskedők közül jelenleg a Das WeltAuto rendelkezik egyedül országos értékesítői hálózattal. A 30 értékesítőhelyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén.

Kategória: Egyéb