Újító szemlélettel a bővülő hazai piacon

Biztató eredménnyel és számos sikeres megoldás bevezetésével zárta a tavalyi évet az Aventics Hungary Kft. a magyar piacon. A tavalyi év legfontosabb eredményeiről, valamint a 2017-es tervekről az egri cég kereskedelmi vezetőjét, Hegymegi István kérdeztük.

Az AVENTICS egri gyáregysége a tavalyi évben összességében közel 3,6 millió terméket értékesített. Meghatározó szegmenseik továbbra is az ipari automatizálás, a haszongépjármű- és a hajóipar, a Food & Beverage, valamint a Life Science területek. Évről évre egyre több kötöttpályás közlekedéshez köthető megrendelés érkezik a céghez a hazai vasúti beruházásokból, ami nagyságrendileg 10 %-ot tesz ki éves forgalmunkban. Emellett a hazai buszgyártásban is újabb invesztíciók tapasztalhatóak, ahol jellemzően az ajtóműködtető rendszerekhez szállít be az üzem.

„Az 5 %-os éves piaci fejlődésünk évről évre kimutatható, aminél elmondhatjuk, hogy 2016-ban is együtt mozogtunk a hazai piaccal” – mondta el Hegymegi István, az Aventics Hungary Kft. kereskedelmi vezetője. A tavalyi évben több mint másfél ezer közvetlen ügyféllátogatást bonyolított le a cég értékesítési osztálya, s több mint 3200 árajánlatot készítettek el 2016-ban. Ennek köszönhetően új vevőik generálták a tavalyi nettó árbevétel közel 10 %-át a magyar piacon. A vezető azt is hozzátette, hogy az itthoni forgalom negyedét már viszonteladói hálózatukon keresztül bonyolítják, amiben 3-4 %-os részarány növekedést értek el a tavalyi évben. Az éves árbevétel harmadát a standard pneumatikus hengerek generálták, másik egyharmadát a standard szelepek, az egyéni igényekhez igazított ügyfél specifikus termékek esetében pedig már 5%-ról beszélhetünk.

Az utolsó negyedéves mutatók alapján a bejövő rendelésállomány is 7 %-os növekedést mutat a cég 2015-ös számaihoz képest. „Az idei évre áthozott rendeléseink már most stabil alapot képeznek a 2017-es tervszámoknak, ami ügyfeleink töretlen, illetve erősödő bizalmát jelzi” – vélekedik a vezető. Hozzátette, hogy a gépépítők és rendszerintegrátorok elérésének javítása, valamint kapcsolataik további építése kiemelt célja lesz az idei évnek. Ebben segítséget nyújthat az egri cég számára, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a hazai gépgyártók minőségi termékeire a magyarországi piacon. Egy év alatt került például az ötlettől-piacra az AVENTICS ES05 Alap szeleprendszere, ami egy olyan tipizált szelepsziget, ami összesíti magában az általános vevői igényeket. Nincs szükség konfigurációra, az egyes egységekből tetszés szerint és könnyen összeállítható, raktározása egyszerű, így új termékként is hamar versenyképessé vált a bevezetési időszakban.

„Közvetlen elérhetőségünk erősítésével online felületeink és eszközeink is egyre nagyobb figyelmet kapnak – mondta el Hegymegi István. „Ilyenek például a termék konfigurátorunk, a munkahenger kereső, frissített CAD adatbázisunk, vagy a Cross Reference Tool, ami a rendelkezésre álló adatok alapján leegyszerűsíti a termékkiváltásokat és ezek beárazását.” Az AVENTICS fontosnak tartja ezeknek a lehetőségeknek a megismertetését és bemutatását ügyfeleiknek direkt- és indirekt módon is, hiszen ahol ezeket eddig be tudták mutatni, onnan szinte azonnal pozitív visszajelzéseket kaptak. „Ezeken a megoldásokon keresztül nekünk kell megmutatni a szakmánkban rejlő potenciált és az innovatív megoldásokat a hazai piac szereplőinek. Tesszük ezt amellett, hogy a trendet a hagyományos szemlélet és a szünetmentes működés határozza meg” – tette hozzá. A rendszerek méretezésénél az energetika még kevés helyen élvez kiemelt figyelmet, mivel a gyártóipar számára Magyarországon a legfőbb cél még mindig az üzembiztonság.


Sajtókapcsolat:

Borsi Dávid
SMARTPR-AGENCY Kft.,
Tel +36 30 441 31 40,
borsi.david@smartpr.hu

Az AVENTICS-ről
Az AVENTICS a pneumatikai komponensek és rendszerek, valamint az egyedi alkalmazások egyik piacvezető gyártója. A pneumatikai szakemberek az ipari automatizálás területére kínálnak termékeket és szolgáltatásokat, középpontba helyezve a haszongépjárművek, valamint az élelmiszeripari és vasúti járművek, az orvostudomány, az energetikai és a hajózási technológia területét. Az elektronika integrációjának, a korszerű anyagok felhasználásának és az olyan tendenciákra való összpontosításnak köszönhetően, mint a gépbiztonság és az Ipar 4.0, az AVENTICS a felhasználóbarát, intelligens megoldások úttörőjének számít.

Az AVENTICS több mint 150 éves pneumatikai tapasztalattal rendelkezik és világszerte kereken 2.000 dolgozót foglalkoztat. A németországi (Laatzen), a franciaországi (Bonneville), a magyarországi (Eger), az egyesült államokbeli (Lexington) és a kínai (Changzhou) gyártási telephelyek mellett a cég több mint 90 országban van jelen. Az AVENTICS csoport többféle tanúsítással is rendelkezik, mint pl. ISO 9001 és ISO/TS 16949 szerinti minőségbiztosítás, ISO 50001 szerinti energiagazdálkodási és ISO 14001 szerinti környezetközpontú irányítási tanúsítvány.

További információ: www.aventics.hu, www.pneumatika.hu, www.pneumobil.hu

Kategória: Egyéb