Budapest, 2018. május 2. – Fontos mérföldkőhöz érkeztek Debrecenben az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) autóbuszos fejlesztései, megérkezett ugyanis az újabb járóképes alváz a Mercedes-Benz spanyolországi gyárából. Az ITE telephelyén megkezdték a következő, általuk tervezett és fejlesztett autóbusztípus prototípusának is a legyártását, így hamarosan már a második modelljét mutathatja be a vállalat a nagyközönségnek. A tervek szerint rövidesen megindulhat a sorozatgyártás a cívisvárosban.
Újabb autóbusz típusának gyártását kezdte el az Inter Traction Electrics Kft. (ITE), miután a Mercedes-Benz leszállította a következő típusú alacsony belépést biztosító, járóképes alvázát a vállalat debreceni telephelyére. Az új alvázra a Mercedes-Benz Reform típuscsalád M3/II osztályú járműve épül majd, ami tartalmazza a márka autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket.
Az ITE a tavaly decemberben bemutatott, M3/I osztályú Mercedes-Benz REFORM 500 LE városi autóbusza után ezúttal egy elővárosi modellt tervezett meg és gyárt le, éppen ezért ez az alváz a REFORM 500 LE 220 kW-os, 1200 Nm nyomatékkal bíró erőforrása helyett egy 260 kW teljesítményű, 1400 Nm nyomatékú, EURO6-os dízelmotorral van szerelve, amihez szintén a ZF hatfokozatú automata sebességváltója kapcsolódik. Az erősebb motor miatt a váz nagyobb abroncsokkal, 275/70-es helyett 295/80-as gumikkal érkezett.
Az alacsonypadló-belépésű, elővárosi autóbusz a Mercedes-Benz REFORM 500 LE-nél bemutatott vonalvezetést követi, azonban nagyobb tengelytávval épül, ezáltal hosszában 500 milliméterrel túlnövi az első példányt. Az M3/II osztályú gépkocsi 12.490 milliméteres lesz a REFORM 500 LE 11.990 milliméteres hosszához képest, így az első autóbusznál több ülőhellyel építik. Az új gépkocsi rendelkezik majd kalaptartóval és szerszámos ládával is, emellett az ügyfelek rendelhetnek hárompontos biztonsági övvel szerelt üléseket, s természetesen e modell esetében is elérhetőek lesznek az ITK Holding Zrt. által fejlesztett távoli fedélzeti diagnosztikai és kontroll eszközök, amik üzemelési, működési adatokat szolgáltatva teszik lehetővé a járművek távoli ellenőrzését.