Eger, 2018. május 7. – Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze ismét Egerben. Május 11-12-én 9 ország, 20 egyetemének, 40 csapata csapat méri össze tudását a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. Normál és szenior kategóriában, 3 versenyszámban állnak rajthoz az egyetemisták.
Tizenegyedik alkalommal szervezi meg az Aventics Hungary Kft. a Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt május 11-12-én, Egerben. A XI. versenyen idén az előzetes eredmények alapján várhatóan 40 csapat állhat rajthoz (19 magyar, 21 külföldi), ennyien készítették el ugyanis megfelelően a dokumentációt, s igazolták videóval a megadott határidőig, hogy járművük működőképes. A nevezések 9 ország (Magyarország, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Svédország, Szlovákia), 20 felsőoktatási intézményéből érkeztek.
Mint ismert, az első Pneumobil Versenyt 2008-ban keltették életre az Aventics Hungary Kft. jogelődjének munkatársai, akik egy olyan lehetőséget kerestek, amelynek révén szorosabb kapcsolatot tud kialakítani a cég a hazai felsőoktatási intézmények és a pneumatika világa között. A termékeinek népszerűsítése mellett a vállalat a gyakorlatorientált mérnök képzést kívánta erősíteni. Akkor született meg egy olyan jármű gondolata is, melynek működését pneumatikus hajtás biztosítja. Így jött létre a Pneumobil. Az első Pneumobil Verseny 10 hazai egyetem 16 csapatának részvételével zajlott. Az első években olcsó, könnyűszerkezetes megoldások jellemezték a diákok által készített járműveket, tíz év alatt azonban sokat fejlődött a rendezvény, s idén már olyan gépek állnak rajthoz, amik akár ötven-hatvan kilométeres sebességre is képesek. Éppen ezért 2018-ban módosítottak a szabályokon, a quad típusú pneumobilok már nem indulhatnak, és a három-, négykerekes, beülős járgányok esetében is szigorították a biztonsági előírásokat.
„Elsődleges fontosságúnak tartjuk a verseny keretében a résztvevő mérnökhallgatók szemléletformálását, az Ipar négy pont nulla program célkitűzéseihez történő orientálását. Úgy látjuk, hogy a Pneumobil keretében végrehajtott „járműépítési feladat” közelíti meg a legjobban egy célgép felépítését és ezen keresztül, kivételes összetettségével segítheti az Ipar négy pont nulla komplex gondolkodásmód elsajátítását a leendő mérnök generációban” – mondta el Gödri István, a versenyt szervező Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Gödri István arról is tájékoztatott, hogy az idei futam kapcsán is projekt alapú munkát vártak el az egyetemistáktól a szervezők, e szemléletben kellett a teljes folyamatot összefogni. Ennek tükrében időtervet, költségvetést, komplett projektleírást kellett tartalmaznia a beadott pályázatoknak, amit május 11-én személyesen is prezentálnak a csapatok.
A XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen három számban mérik össze tudásukat az egyetemisták: a hosszú távú futamon az a jármű nyer, amelyik a legnagyobb távolságot képes megtenni a kijelölt pályán egy palacktöltettel. 2017-ben 7.402 métert ment a győztes csapat, a kötelező minimális 15 km/h sebességet és a két pilótacserét betartva. Az ügyességi futam három menetből áll, a továbbjutás kieséses alapon dől el. A gyorsulási szám után pedig az állhat a dobogó legfelső fokára, aki az adott szakaszt a legrövidebb idő alatt teljesíti. A zsűri a versenyszámok győztesei mellett összesítésben a legjobb pneumobilt, emellett a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést díjazza, a fődíjat pedig a különböző versenyszámok összesített győztese kapja, ők nyerhetik el a „Legjobb Pneumobil” díjat, amiért idén 1.000.000 forintos pénzdíj is jár.
Az események már május 11-én elkezdődnek, péntek délután színes családi programok várják az érdeklődőket a Dobó téren, ahol játékos feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a pneumatika világával. Emellett szombaton, május 12-én is számos kísérő eseménnyel színesítik a versenyt a szervezők, ahol a fiataloktól az idősekig mindenki megtalálhatja a számára izgalmas időtöltést.
A két nap programja:
- május 11., péntek; Dobó tér, Eger
16.00-16.30 Pneumobilok felvonulása
16.30-17.00 Hivatalos versenymegnyitó
17.00-17.30 Látványos erőpróba: Ki az erősebb? Ember vs. pneumatika?
17.30-18.30 Térzene
- május 12., szombat; Érsekkert, Eger
10.00-10.30 Ünnepélyes megnyitó
10.30-15.30 Pneumobil futamok (távolsági, ügyességi, gyorsulási)
10.00-15.00 Hétpróba (családi verseny)
12.00-12.30 Rajzverseny és Szakmák vetélkedője eredményhirdetés
15.30-16.30 Táncbemutató és VIP futamok
16.30-17.00 Hétpróba fődíj sorsolás
17.00-18.00 Eredményhirdetés