Pneumatika 50 – Egy iparág megszületését ünnepelték Egerben

Ötvenéves a pneumatikagyártás Egerben, amit az Aventics Hungary Kft. számos programmal ünnepel a városban. Ezúttal a vállalat hazai és nemzetközi vezetése, valamint Habis László, Eger megyei jogú város polgármestere, illetve Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és – szabályozásért felelős államtitkára köszöntötte a céget egy zártkörű eseményen augusztus 31-én, az Eger Hotelben.

Következő állomásához érkezett az Aventics Hungary Kft. jubileumi ünnepségsorozata, mellyel az egri vállalat pneumatikagyártásának félévszázados történetéről emlékezik meg. A Pneumatika 50 időszaki kiállítás megnyitóját követően a cég augusztus 31-én zártkörű gálavacsorán mondott köszönetet Eger városának, üzleti partnereinek, valamint a cég dolgozóinak az elmúlt ötven év közös munkájáért. Az Eger Hotelben tartott gálaesten az AVENTICS cégcsoport hazai- és nemzetközi vezetősége mellett Habis László, Eger megyei jogú város polgármestere, valamint Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára is üdvözlő beszédet mondott.


„Az Aventics Hungary Kft. jogelődjének ötven évvel ezelőtti megalapítása egyet jelentett a hazai pneumatika megszületésével, ami maga után vonta a szakmakultúra, a szakoktatás és képzés megszervezését a térségben, valamint az egész országban – vélekedett köszöntőjében Lepsényi István. „Mindig is híres volt a cég korszerű termékeiről, napjainkban pedig az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform meghatározó alapító tagjaként, az AVENTICS mint iparpolitikai szakértő is jelentős mértékben hozzájárul a Minisztérium törekvéseihez – tette hozzá az államtitkár, aki az ünnepséget megelőzően látogatást is tett az Év gyárának megválasztott egri üzemben.

Habis László, Eger MJV polgármestere üdvözölte az ötvenéves egri pneumatikagyártást, melynek szerepét kiemelten fontosnak tartja a város korszerű, és ma már nemzetközileg is versenyképes iparának kialakulásában. „Gödri István és az Aventics Hungary Kft. csapatának előremutató hozzáállása és munkája nyomán lehetett a cég képes arra, hogy folyamatosan változó műszaki-, gazdasági- és politikai környezetben is sikeres legyen – mondta el a városatya, aki külön köszönetet mondott a gyár vezetőségének a példamutató együttműködéséért.

„Az AVENTICS egy hagyományokban gazdag vállalat, mely 2014-ben búcsút intett a nagyvállalati szervezeti felépítésnek, hogy a jövőben egy rugalmas, saját lábakon álló cég legyen – kezdte beszédét Paul Cleaver, az AVENTICS cégcsoport vezérigazgatója. „Mostanra cégünk innovatív, kiváló minőségű termékeivel – melyek közül sokat Egerben gyártanak – megszilárdította pozícióját a piacon, a magyarországi egység pedig termelési hálózatunk egyik sarokkövévé vált, kiváló minőségi- és kiszállítási mutatókkal – tette hozzá. „Büszkék vagyunk a pneumatika területén nyújtott elkötelezett szakértelemre és kollégáink elszántságára, hogy felülmúlják ügyfeleink várakozásait újra és újra.”


„Ötven évvel ezelőtt, az éppen kibontakozó új piaci körülmények között, a lehetőséget megragadó emberek személyes elkötelezettségének és bátorságának köszönhetően honosodott meg a pneumatika, mint új ágazat hazánkban” – mondta el Gödri István, az Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében. „Számos kihívást, fordulópontot, tulajdonos- és névváltást hozott cégünk számára az elmúlt fél évszázad, így büszkék lehetünk arra, hogy egri gyárunk a rendszerváltást követő komoly gazdasági átalakulási folyamatok során is képes volt talpon maradni és továbbfejlődni. Szeretnénk köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik részt vettek a termelésben és a kereskedelemben, akik megtalálták a megfelelő megoldásokat az új helyzetekre, és a hátrányos feltételekből is előnyt tudtak kovácsolni – tette hozzá. „Köszönjük, hogy értéket teremtettek, egy értékes iparágat alapítottak és működtetnek ma is itt, Egerben – idén őket ünnepeljük.”

A vállalat az ünnepségsorozatot saját dolgozói körében is folytatta a hét végén üzemi köszöntőkkel, illetve egy jó hangulatú családi nappal.

AVENTICS Hungary – A cégcsoport legnagyobb európai gyára

Az egri AVENTICS üzem a cégcsoport legnagyobb európai gyáraként, több mint 20 ezer féle terméket kínál partnereinek. Bármilyen összetettek vagy szokványostól eltérőek is ügyfeleik elképzelései, a hazai egység gondoskodik róla, hogy azok maximálisan megvalósuljanak – akár egészen kis szériában is. Rendeléseik több mint 90%-a 50 darab alatti sorozatokból áll, tehát az Aventics Hungary Kft. egyáltalán nem egy klasszikus értelemben vett tömeggyártó cég. Sokkal inkább a pneumatikai ágazat egyedi megoldásokra specializálódott szakértője. Az Aventics Hungary Kft. az észak-magyarországi régió egyik legerősebb, legstabilabb és legmegbízhatóbb vállalkozása. 2016-ban az egri gyárban mintegy hárommillió-hatszázezer termék készült, lendületes fejlődését pedig pénzügyi mutatóik is igazolják. 2016-ban minden korábbi évet meghaladó, 18 milliárd forint éves nettó árbevételt ért el, ami a gyártás bővülése mellett a működés folyamatos racionalizálásának, valamint új szervezési elvek és termelési rendszerek bevezetésének is köszönhető. Az egri cég a közelmúltban elnyerte a Nemzetgazdasági Minisztérium által is támogatott pályázaton az „Év gyára 2016” címet.

Sajtókapcsolat:

Borsi Dávid
SMARTPR-AGENCY Kft.,
Tel +36 30 441 31 40,
[email protected]

Az AVENTICS csoport

Az AVENTICS a pneumatikai komponensek és rendszerek, valamint az egyedi alkalmazások egyik piacvezető gyártója. A pneumatikai szakemberek az ipari automatizálás területére kínálnak termékeket és szolgáltatásokat, középpontba helyezve a haszongépjárművek, valamint az élelmiszeripari és vasúti járművek, az orvostudomány, az energetikai és a hajózási technológia területét. Az elektronika integrációjának, a korszerű anyagok felhasználásának és az olyan tendenciákra való összpontosításnak köszönhetően, mint a gépbiztonság és az Ipar 4.0, az AVENTICS a felhasználóbarát, intelligens megoldások úttörőjének számít.

Az AVENTICS több mint 150 éves pneumatikai tapasztalattal rendelkezik és világszerte kereken 2.000 dolgozót foglalkoztat. A németországi (Laatzen), a franciaországi (Bonneville), a magyarországi (Eger), az egyesült államokbeli (Lexington) és a kínai (Changzhou) gyártási telephelyek mellett a cég több mint 90 országban van jelen. Az AVENTICS csoport többféle tanúsítással is rendelkezik, mint pl. ISO 9001 és ISO/TS 16949 szerinti minőségbiztosítás, ISO 50001 szerinti energiagazdálkodási és ISO 14001 szerinti környezetközpontú irányítási tanúsítvány.

További információ: www.aventics.hu, www.pneumatika.hu, www.pneumobil.hu

Letöltés Letöltés
Kategória: Egyéb