EURO1-es, EURO2-es motorral szerelt autók özönlenek hazánkba

Budapest, 2015. október 29. – Töretlenül emelkedik a használtautó import: 2015 januártól szeptember végéig tartó időszakában 28,4 százalékkal több, összesen 90.391 használt gépkocsi érkezett külföldről a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az esetek hatvan százalékában tíz évnél idősebb gépkocsit hoznak határon túlról, az idős autók beáramlása biztonságtechnikai és környezetvédelmi szempontból is komoly aggályokat vet fel, ugyanis e tekintetben messze elmaradnak a fiatal autóktól.

Immáron több éves trend folytatódott az év első kilenc hónapja során a használt autó import terén: összesen 90.391 gépkocsi érkezett külföldről, ami 28,4 százalékkal több a 2014-es év azonos adataihoz képest, amikor bő hetvenezer négykerekű jött a határon túlról. A növekedés tehát töretlennek mondható, hiszen 2013 óta évente húszezerrel gyarapodik az import kocsik száma, akkor január és szeptember között még „csak” ötvenezer kocsit hoztak be hazánkba.

Gyakori téma volt az elmúlt időszakban az EURO5-ös dízelek környezetszennyező hatása, holott Magyarországon jóval nagyobb problémát jelent a koros import használt autók kibocsátása. A külföldön vásárolt kocsik közel hatvan százaléka tíz évnél idősebb (53765 autó), s ezek egy része EURO1-es vagy EURO2-es erőforrással üzemelnek. E motoroknak ugyanis a káros anyag kibocsátása bizonyos értékek esetében akár a sokszorosa is lehet a támadott EURO5-öshöz képest.

Típus Engedélyezés dátuma CO NOx HC+NOx PM
Euro 1† 1992 július 2.72 (3.16) 0.97 (1.13) 0.14 (0.18)
Euro 2 1996 január 1.0 0.7 0.08
Euro 3 2000 január 0.64 0.50 0.56 0.05
Euro 4 2005 január 0.50 0.25 0.30 0.025
Euro 5a 2009 szeptember 0.50 0.180 0.230 0.005
Euro 5b 2011 szeptember 0.50 0.180 0.230 0.005
Euro 6 2014 szeptember 0.50 0.080 0.170 0.005

Személygépkocsikra vonatkozó európai kibocsátási normák, g/km
Forrás: Wikipedia.org

A külföldi import autók esetében a felső-középkategóriában 21.913, míg az alsó-középkategóriában 20.894 autót helyeztek forgalomba, ami 36 százalékos növekedést jelent. Az egyterű (16.149 autó) gépkocsik még mindig a legnépszerűbbek, de több négykerekű érkezett a korábbiakhoz képest a kisautó- és a városi terepjáró kategóriából.

Márka szerinti megoszlásban legtöbben Volkswagent (11.625 autó), Fordot (9.339 autó), Opelt (9.021 autó), BMW-t (8.022 autó) és Audit (6.486 autó) importáltak, Mazdából pedig közel a kétszeresét regisztrálták itthon a tavalyi mennyiségnek. A típusok rangsorát az első három negyedév után is a 3-as BMW vezeti (4.416 darab) a Volkswagen Passat (3.818 darab), a Volkswagen Golf (3.186 darab), a Ford Focus (3.159 darab) és az Opel Astra (2.975 darab) előtt.

A legtöbb hazai forgalomba helyezés szeptemberig Budapesten (15.738 regisztráció), Pest megyében (13.674 regisztráció) és Győr-Moson-Sopron megyében (5.763 regisztráció) történt, Békés megyében pedig közel 40 százalékkal több autót regisztráltak a tavalyi adatokhoz képest. A luxuskategóriás autók között is enyhe növekedés volt tapasztalható, hiszen 10 darab Ferrari, 7 Bentley, 7 Aston Martin, valamint 4 darab Tesla, 2 Lamborghini, 2 Rolls-Royce és egy Fisker Karma is új gazdára talált.

A Das WeltAuto-ról

A minőségi használtautók forgalmazására létrehozott Weltauto program 2001-ben, ausztriai mintára valósult meg Magyarországon. Az évek során a márka a hazai piac meghatározó szereplőjévé vált. Miután a Volkswagen Csoport 2011-ben felvásárolta a Porsche Holding-ot érzékelhető volt, hogy a német anyacég szeretné a Weltauto programot a teljes világhálózatára kiterjeszteni. E törekvések végül 2013-ra racionalizálódtak: ettől az évtől kezdve új arculattal, ám a megszokott minőségi szolgáltatásokkal, Das WeltAuto néven a márka már a Volkswagen Csoport teljes hálózatában áll az ügyfelek rendelkezésére. A használtautó-kereskedők közül jelenleg a Das WeltAuto rendelkezik egyedül országos értékesítői hálózattal. A 30 értékesítőhelyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén.

Kategória: Egyéb