Ezekre figyelj autós nyaralás esetén

Napokon belül véget ér az iskola, a legtöbb család pedig ilyenkor indul el nyaralni. Sokan utaznak határon belül és azon kívül is autóval a vakációra, ahhoz, hogy ne érjen minket baj az úton, érdemes egy márkaszervizben átvizsgáltatni autónkat az utazás előtt. A márkaszervizek ebben az időszakban a nyári felkészítésre szóló, speciális csomagajánlatokkal várják ügyfeleiket.

Népszerűek az autós utak a nyaralók körében: belföldön az utazók 78,5 százaléka, a külföldi utak esetén a turisták 62 százaléka dönt úgy, hogy gépkocsival jut el a célállomásra. Jelentős az autós dominancia tehát, viszont ez az az utazási forma, ahol a biztonságos közlekedés felelőssége magukat a családokat terheli. Ennek ellenére még mindig kevesen vannak azok, akik indulás előtt megfelelően felkészítenék négykerekűjüket, pedig sok problémát előzhetnének meg a kirándulók azzal, ha az indulás előtt elvinnék a gépkocsijukat egy márkaszervizbe, akik ilyenkor kifejezetten a nyárra felkészítő, pár ezer forintos ajánlatokkal várják az ügyfeleket.

Az átvizsgálás során a márkaszerviz azokra az elemekre fókuszál, amely a biztonságos autózáshoz szükségesek, így átvizsgálják a gumiabroncsokat, a futómű és a fékek állapotát. A kontroll alatt a lámpákat is ellenőrzik a szakemberek, hogy láthatóságunk biztosítva legyen, illetve, hogy mi is megfelelően lássunk.

A szerviz ilyenkor szükség esetén gondoskodik a különböző folyadékszintek utántöltéséről is, a fék- és a hűtőrendszer folyadékszintjének ellenőrzése biztonságtechnikailag is fontos, az  ablak és fényszórómosó rendszer ellenőrzése és feltöltése a kilátásunkban segít. A forró nyári napokon a koncentráció fenntartását növeli a klímaberendezés használata, amelynek évenkénti tisztítása nem csak a működést javítja, de a benn ülők egészégének szempontjából is fontos. Ezzel együtt ellenőrzik az utastéri levegő és pollenszűrőket is, szükség esetén pedig cserélik is azokat, mivel ezek nagyban befolyásolják mind a helyes működést, mind a belső levegő minőségét. Az uniós elvárásoknak eleget téve legyen elsősegélydoboz, láthatósági mellény, elakadásjelző háromszög, és égőkészlet a kocsinkban. Elővigyázatosságból vessünk egy pillantást a pótkerék állapotára is. Mielőtt útnak erednénk, tervezzük meg pontosan az útvonalunkat, és ne felejtsünk el biztosítást kötni autónkra.

„Amennyiben függetlenek szeretnénk lenni utunk során és relatíve olcsóbb utazási formát keresünk, jó alternatíva autóval útra kelni, viszont ne feledjük, hogy az utazási eszköz felkészítése a mi felelősségünk. Szánjuk rá pár órát, és néhány ezer forintot az átvizsgálásra, mert ezzel sok kellemetlenséget előzhetünk meg, és a nyaralásunkat biztosan nem az út szélén, trélerre várva töltjük majd” – mondta el Frank György, a Das WeltAuto márkavezetője.

Amennyiben nagycsaláddal tervezzük az utazást, alapvető, hogy mindenkit biztonságban tudhassunk a kicsiktől a nagyokig. A KRESZ előírásának megfelelően csecsemőnket csak biztonsági övvel rögzített hordozóban vagy gyerekülésben szállíthatjuk. Érdemes olyat vásárolnunk, amely ISOFIX rendszerrel felszerelt, így minimálisra csökkenthetjük a helytelen bekötés lehetőségét. Nem csak a hordozót kell övvel csatlakoztatnunk az üléshez, a pántokat és hevedereket is be kell kötnünk a gyermeken a megfelelő védelem eléréséhez. Ha az anyósülésen szeretnénk szállítani kisbabánkat, azt csak menetiránnyal ellentétesen tehetjük, abban az esetben, ha az autó azon oldala nincs felszerelve légzsákkal, vagy megoldható, hogy kikapcsoljuk annak kioldódását. 135 centiméter alatti gyermek csak a hátsó ülésen, a gyerekülésben ülve utazhat, amely igazodik a testméretéhez, illetve a testsúlyához.

A nagyobb gyerkőcök 135 és 150 centiméter között a hátsó ülésen utazhatnak biztonsági övvel bekötve, ha stabilan be lehet állítani számukra az övet. Ha nem tudjuk az övet kényelmesen és biztosan testre szabni, úgy használhatunk ülésmagasítót. Az a gyermek, aki magasabb, mint 150 centiméter, már az anyósülésen, közvetlenül a vezető mellett is helyet foglalhat, szintén övvel bekötve.

Családtagjaink védelmének érdekében csomagjaink célszerű rögzítéséről is gondoskodnunk kell, hirtelen fékezés esetén a nem megfelelően rögzített tárgyaink könnyen leeshetnek, kiborulhatnak, baleset esetén pedig akár személyi sérülést is okozhatnak.  Ezt a helyzetet néhány óvintézkedéssel könnyen elkerülhetjük, ha alulra pakoljuk a nagyobb, nehezebb dolgainkat, felülre pedig a kisebb és ez által könnyebb holmikat. Éles tárgyak esetén érdemes hevedert alkalmaznunk, vagy ha ez nem megoldható, fedjük be őket pokróccal. Ha van elég hely az autóban, a csomagjainkat rögzítsük biztonsági övvel is, így kevesebb valószínűséggel szabadulnak el. Fontos, hogy az autóban szabadon semmi ne maradjon, a kisebb tárgyakat pakoljuk el az erre kialakított rekeszekbe, kesztyűtartóba.

A nagy meleg sokkal jobban megviseli szervezetünket, a kisebbeknél pedig ez hatványozottan igaz, ezért a folyadékpótlásról se feledkezzünk meg. A forróságban könnyen átmelegszik az autó, és ha nem gondoskodunk frissítőről, hamar kiszáradhatunk. Alkalmanként iktassunk be pihenőket, hiszen a kicsik mozgásigénye sokkal nagyobb, mint a miénk. Az időszakos megállóknál a gyerkőcök is levezethetik felesleges energiáikat egy kis szaladgálással, játékkal, és így nem lesznek nyűgösek, fáradtak, mire megérkezünk. Gondoskodjunk kedvenc játékaikról is, hogy az út soránse unatkozzanak, és elfoglalják magukat.

 

A Das WeltAuto-ról

A használtautó-kereskedők közül a Das WeltAuto az egyetlen, mely országos értékesítői hálózattal rendelkezik. A 30 értékesítőhelyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén.

 

Kategória: Egyéb