Az Aventics Hungary Kft. az Év Gyára

A legjobbak között az egri pneumatikai üzem

Átadták az Év Gyára 2016 díjait május 5-én az Öbölházban. Három vállalat viselheti a kitüntető címet, valamint további nyolc kategóriában hirdetettek győztest a szervezők. A Nemzetgazdasági Minisztérium által támogatott pályázat azzal a céllal jött létre, hogy szektortól függetlenül megtalálja az év legjobb hazai termelőegységeit. Az összetett díjat a pneumatikai gyártó Aventics Hungary Kft. nyerte a tíz milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező vállalatok között.

Második alkalommal hirdette meg az Év Gyára versenyt a GyártásTrend technológiai magazin és a PPH Media, melynek célja, hogy szektortól függetlenül megtalálja az év legjobb hazai termelőegységeit. A május 5-i díjátadón a Nemzetgazdasági Minisztérium iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára, Pomázi Gyula, mint a zsűri tagja kiemelte, hogy a tárca támogatja a versenyt, mely a gyártó és termelő cégek széles körének biztosít lehetőséget a megmérettetésre. „A magyar GDP-n belül az ipari termelés részaránya folyamatosan nő, amelyhez a versenyben részt vevő cégek is jelentősen hozzátesznek” – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A kétfordulós versenyen a szakmai zsűri helyszíni értékelését követően, idén hét vállalat került a döntőbe: a versenyzők között műanyagipari gyártó, textilipari vállalat, ipari automatizálással foglalkozó multinacionális cég, gyógyszergyártó telephely és repülőgépipari szereplő is indult a címért. Az összetett díjat a pneumatikai gyártó Aventics Hungary Kft. nyerte a tíz milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező vállalatok között, miután három fő kategóriában – Legjobb menedzsment folyamatok, Gyártástámogató folyamatok, Energiahatékonyság – is legjobbnak bizonyult.

„Nagy megtiszteltetés, hogy cégünk elnyerte az Év gyára 2016 díjat, büszkék vagyunk erre a kivételes elismerésre, melyhez hasonlóban egy vállalat csak ritkán részesülhet” – mondta Gödri István, az Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Az elmúlt tíz évben az egri pneumatikai üzem munkatársai azon dolgoztak, hogy folyamatosan növeljék a gyár versenyképességét, javítsák folyamataikat, amelyhez mindig a legmodernebb technológiákat hívták segítségül. Rendszerbe foglalták az automatizálás, a szenzortechnológia és az internet adta lehetőségeket, amelyek a digitalizált gyártás alapjait adják. Ezek olyan előnyöket tudnak nyújtani, melyekkel egyszerűsíteni, szabványosítani, racionalizálni tudják a termelést. Ha kezdetben még nem is tudatosan, de az Ipar 4.0 elvárásainak megfelelő szemléletben fogott neki az üzemegység a változtatásoknak.

„Külön örömet jelent számunkra, hogy akkor érkezik hozzánk ez a díj, mikor két rendkívül fontos jubileumot is ünneplünk” – tette hozzá az igazgató. Az AVENTICS ebben az évben rendezte meg tizedik alkalommal nemzetközi Pneumobil Versenyét, ahol mérnökhallgatók által épített léghajtányok csapatai versenyeznek, illetve idén lesz ötven éves a pneumatikagyártás Egerben. „A szakmai zsűri mindössze egy pillanatkép erejéig láthatott bele életünkbe és munkánkba, ez alapján értékelte teljesítményünket. Azonban nem állhatunk meg, arra törekszünk, hogy minden nap egy lépéssel többet tegyünk meg versenytársainknál. Ezt a szemléletet képviseljük a gyárban, ami beépült a kultúránkba. Csak így tudunk ebben a dinamikusan változó piaci környezetben érvényesülni és versenyképesek maradni” – vélekedik a vezető.

 

Sajtókapcsolat:
Borsi Dávid
SMARTPR-AGENCY Kft.,
Tel +36 30 441 31 40,
[email protected]


Az AVENTICS-ről

Az AVENTICS a pneumatikai komponensek és rendszerek, valamint az egyedi alkalmazások egyik piacvezető gyártója. A pneumatikai szakemberek az ipari automatizálás területére kínálnak termékeket és szolgáltatásokat, középpontba helyezve a haszongépjárművek, valamint az élelmiszeripari és vasúti járművek, az orvostudomány, az energetikai és a hajózási technológia területét. Az elektronika integrációjának, a korszerű anyagok felhasználásának és az olyan tendenciákra való összpontosításnak köszönhetően, mint a gépbiztonság és az Ipar 4.0, az AVENTICS a felhasználó- és környezetbarát megoldások úttörőjének számít.

Az AVENTICS kereken 150 éves pneumatikai tapasztalattal rendelkezik és világszerte kétezer dolgozót foglalkoztat. A németországi (Laatzen), a franciaországi (Bonneville), a magyarországi (Eger), az egyesült államokbeli (Lexington) és a kínai (Changzhou) gyártási telephelyek mellett az AVENTICS több mint kilencven országban van jelen. A cégcsoport többféle tanúsítással is rendelkezik, mint pl. ISO 9001 és ISO/TS 16949 szerinti minőségbiztosítás, ISO 50001 szerinti energiagazdálkodási és ISO 14001 szerinti környezetközpontú irányítási tanúsítvány.

További információ: www.aventics.hu, www.pneumatika.hu, www.pneumobil.hu

Kategória: Egyéb