Magyar fejlesztésű autóbuszt mutatott be az Inter Traction Electrics Kft. Debrecenben

REFORM néven magyar fejlesztésű, Mercedes-Benz alvázra épülő városi, elővárosi autóbuszt mutatott be december 14-én az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. Debrecenben. A tizenkét típusból álló termékcsalád első járművének, a Mercedes-Benz REFORM 500 LE-nek a leleplezése mellett, a vállalat ünnepélyes keretek között adta át Oktatási, Fejlesztési Központját és Kísérleti Üzemét is, ahol tavasztól a sorozatgyártású járművek is készülnek majd. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Kossa György, a ITK Holding elnök-vezérigazgatója, továbbá Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, Kósa Lajos, megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, Dr. Papp László, a beruházás helyszínéül szolgáló Debrecen Megyei Jogú Város Polgármestere és Jörg Schmidt, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Megújulás előtt áll a hazai autóbuszpiac, a következő években ugyanis jelentős számú új gépjárműnek kell megjelennie a közutakon ahhoz, hogy az átlagosan 14,11 éves buszállomány átlagéletkora fiatalodjon. A legfrissebb, 2016-os statisztikák alapján 18.482 busz fut a magyar utakon, s a legfrissebb adatok szerint 2015-ben mindössze 1623 új közúti autóbuszt helyeztek forgalomba. Mivel a járművek több, mint hatvan százaléka tíz évnél idősebb, a busztársaságok várhatóan további buszok beszerzését kezdeményezik a közeljövőben. „A statisztikákat látva elmondható, hogy egyszerre hétezer-ötszáz buszt kellene a magyar buszpiacon lecserélni ahhoz, hogy tíz évre csökkenjen az átlagéletkor, s az azt követően minden évben kétezer-ötszáz jármű cseréjére lenne szükség ahhoz, hogy ezt az átlagot szinten lehessen tartani” – mondta el Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, miután ismertette a magyar és az európai piaccal kapcsolatos információkat.

Kossa György hozzátette, hogy ezt a hazai és nemzetközi trendet ismerve kívánta megerősíteni buszgyártói tevékenységét a vállalat, s buszfejlesztéseikkel egy olyan alternatívát szeretnének nyújtani a piacnak, ami minőségében egyedülálló Magyarországon és Európában egyaránt. Az ITK Holding Zrt. és annak leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft., valamint a Daimler AG. 100 százalékos leányvállalatának, az EvoBus GmbH magyarországi vezérképviseleteként és kizárólagos importőreként működő EvoBus Hungária Kft-vel 2016-ban kötött hosszú távú együttműködés eredményeként a magyar vállalat 2017-ben sikeresen megtervezte és megépítette korszerű, a mai kor követelményeinek megfelelő autóbusz prototípusát, amelynek az ünnepélyes bemutatóját december 14-én tartották az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén.

A Mercedes-Benz alvázra épülő 12 méteres, 3 ajtós, alacsonypadló-belépésű (low entry) REFORM 500 LE városi, elővárosi busz megfelel a legmagasabb környezetvédelmi és emissziós normáknak, a most bemutatott jármű egy 220 kW maximális teljesítményű EURO6-os dízelmotorral, és hatfokozatú automataváltóval szerelt, az alváz műszaki kialakítása pedig tartalmazza a Mercedes-Benz autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket, valamint az ITK Holding Zrt. által fejlesztett távoli fedélzeti diagnosztikai és kontroll eszközöket, ami üzemelési, működési adatokat szolgáltatva lehetővé teszi a járművek távoli ellenőrzését.

Az új gépkocsi bemutatója mellett ünnepélyes keretek között avatta fel az Inter Traction Electrics Kft. az Oktatási, Fejlesztési Központját és Kísérleti Üzemét is, ahol tavasztól a sorozatgyártású járművek is készülnek majd. Ez az épület szolgál a termék és gyártástechnológiai kutatás-fejlesztési tevékenységek központjául, de a modern járműgyártással kapcsolatos duális képzés feltételeit is biztosítja. A debreceni fejlesztések első fázisa 250-300 új munkahelyet teremt a cívisvárosban, a következő fejlesztési és beruházási fázis 2018-ban indul, s 800 új munkahelyet teremtve, 150.000 négyzetméteren valósul meg, 1000 busz/év gyártókapacitással. A beruházás összértéke megközelíti a 70 millió eurót, amiből ötven milliót infrastrukturális, húsz milliót jármű- és technológiai fejlesztésekre fordít a vállalat. Az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a rendezvényen arról is beszámolt, hogy a Mercedes-Benz REFORM 500 LE az Inter Traction Electrics Kft. tizenkét típusból álló termékcsaládjának első példánya, így a közeljövőben további járművek fejlesztését és gyártását is megkezdi debreceni telephelyén a vállalat, különös hangsúlyt fektetve az elektromos hajtású gépkocsikra.

„Az Inter Traction Electric cég az EvoBus GmbH által végzett, valamennyi, szám szerint négy audit vizsgálaton sikeresen megfelelt, amelyek végig kisérték a járműgyártás teljes folyamatát. Az EvoBus auditot végző munkatársai ellenőrző tevékenysége kiterjedt a járműtervezés, gyártás beindításhoz szükséges műszaki kompetencia, a vázállítás és a  végszerelés fázisaira egyaránt. Mivel partnerünk mindenben megfelelt a Daimler standard előírásainak, a készre szerelt autóbuszra jogosult a Mercedes-Benz csillag és felirat használatára” – tájékoztatott Jörg Schmidt az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „Amíg az alacsonypadlós és luxus távolsági szegmensben továbbra is komplett autóbuszainkkal állunk rendelkezésre, addig a helyközi és elővárosi feladatokra immár a Mercedes-Benz és Setra termékpalettáján rendelhető komplett autóbuszaink mellett, immár a jelentős magyar hozzáadott értékhányaddal rendelkező Mercedes-Benz REFROM 500 LE autóbuszt is választhatják.”

„A beruházás fontos a nemzetgazdaság és a magyar járműgyártás számára éppúgy, ahogyan Debrecen városának, amely ezzel a hazai buszgyártás egyik központjává válik. A fejlesztés elősegíti a tavaly elfogadott nemzeti buszgyártási stratégia megvalósulását, amelyben célul tűztük ki, hogy kétezer-húszra évente legalább ezer új autóbusz készüljön el Magyarországon” – mondta el ünnepi beszédében Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.

„Jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai buszgyártás, ugyanis a megszokottól eltérően az ITK Holding nem csak összeszerelte, hanem saját maga fejlesztette azt a műszaki bázist, amihez a Daimler legyártotta az alapokat” – vélekedett Kósa Lajos, megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. „Szintén ritka eset, hogy üzemeltetőből válik fejlesztővé egy vállalat, mint az jelen esetben történt, ami a vásárlók szempontjából azért nagy előny, mert a mindennapi használat során szerzett tapasztalatokat kamatoztathatták a tervezés és a gyártás során” – tette hozzá.

A beruházás helyszínéül szolgáló Debrecen Megyei Jogú Város Polgármestere, Dr. Papp László a rendezvényen elmondta, hogy az ITK Holdingnak köszönhetően egy új iparág indul el Debrecenben, ami felhelyezi a várost a nemzetközi buszgyártás térképére. Ez pedig egy új lehetőséget teremt a település és az ágazat iránt érdeklődők számára, egyrészt a munkahelyteremtés, másrészt az oktatás terén.

Letöltés
Kategória: Egyéb