Százezernél több autó érkezett 2014-ben külföldről hazánkba

Budapest, 2015. február 3. – Soha nem látott mennyiségű használt autó érkezett hazánkba határon túlról 2014-ben, százezernél több gépkocsik hoztak be cégek és magánszemélyek az országba. Az autóimport a személyautók mellett a haszonjárművek esetében is nő, sajnálatos azonban, hogy mindkét területen a tíz évnél idősebb autók számítanak kedveltnek.

Ahogy az előzetesen megjósolható volt, 2014-ben minden eddiginél több használt autó érkezett hazánkba: a statisztikák alapján összesen 96.747 személyautót vásároltak külhonból, ami 36,8 százalékkal több a 2013-as, s 80,7 százalékkal több a 2012-es évhez viszonyítva.[1] Emellett 10.643 kishaszonjárművet is regisztráltak Magyarországon használtan, így e terület még nagyon fejlődést mutatott, hiszen itt 43,3 százalékos volt a növekedés.

Az autóimport során korábban megfigyelt tendencia idén is látható a számokban: a külföldről vásárlóknak igénye van a magasabb kategóriájú, egykoron drágának számító autókra, hiszen  legtöbben felső- (25118 db), illetve alsó-középkategóriás (21247 db) gépkocsit vettek. De ennél is jobban alátámasztják e megállapítást a kocsik típusai, ugyanis legnagyobb arányban 3-as BMW-t (5609 db), Volkswagen Passatot (4563 db) és Golfot (3829 db), valamint Audi A4-et (3352 db) vásároltak.

„A minőség iránti vággyal alapvetően nem lenne gond, azonban ezen autók 58 százaléka tíz évnél idősebb, s mindössze 20 százalékuk tartozik az 1-5 éves korosztályba. A beáramló autók tehát nem segítenek a hazai gépjárműállomány átlagéletkorán, ráadásul számos további kockázattal is kalkulálni kell. Az autók megkérdőjelezhető műszaki állapota sok tíz, akár százezer forintos kiadást okozhat az átírás után, ráadásul a kilométeróra tekerés miatt könnyen elmulaszthatunk szükséges karbantartásokat, aminek végzetes következményei is lehetnek. Emellett az idős autók környezetvédelmi mutatói is kétségesek, tehát amellett, hogy saját biztonságunkat kockáztatjuk, még a környezetet is károsítjuk” – fejtette ki véleményét Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

A haszonjárművek esetében valamivel jobb az eloszlás, bár itt is még 41 százalékot tesz ki a tíz évnél idősebb kocsik aránya, viszont a vásárlók 27 százaléka döntött 1-5 éves jármű mellett. A legtöbben Iveco Daily-t, Ford Transitot, FIAT Ducato-t, Mercedes Sprintert és Volkswagen Transportert hoztak határon túlról az országba.

„A hazai autóvásárlói szemléletben jelentős változásnak kéne bekövetkezni ahhoz, hogy csökkenjen a rossz minőségű gépkocsik importja, s a vevők inkább az ellenőrzött forrásból származó és szakszerű állapotfelméréssel beszerzett autók felé forduljanak. Éppen ezért csak biztatni tudjuk a vásárlókat arra, hogy inkább a minőséget, megbízhatóságot tartsák szem előtt, az olcsó, ámde csillogónak tűnő autók helyett. Hosszútávon sokkal kifizetődőbb lehet ez a gondolkodásmód” – zárta gondolatait Frank György.

[1] Forrás: Datahouse Kft.

Adatok forrása: KEKKH

Címke: , , , ,
Kategória: Egyéb