Budapest, 2014. december 4. – Az év első tíz hónapja során soha nem látott mennyiségű használt autó érkezett Magyarországra határon túlról, a Datahouse statisztikái szerint 79.905 gépkocsit helyeztek forgalomba hazánkban, ami 38,8 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A behozott négykerekűek közel 60 százaléka 10 évnél idősebb, a fiatal járművek esetében pedig gyakori az áfa csalás.
A használt autó import az enyhülő jogszabályoknak köszönhetően 2011-ben ugrott meg jelentősen, a relatív magas adók miatt ugyanis 2006-2010 között ugyanis igen kis számba érkeztek használt gépkocsik az országba. Három évvel ezelőtt azonban az import ösztönzésének irányába mozdultak az adózási feltételek, s emiatt 2011-ben 76 százalékkal, 31.312 autóra nőtt az import száma. A gépjármű behozatal azóta dinamikusan nő, 2012-ben 53.531, 2013-ban 70.700 autó jött külhonból Magyarországra, s az idei évben akár a 100.000 darabot is elérheti. Az idei év tíz hónapjában ugyanis 79.905 gépkocsit vásároltak és helyeztek forgalomba országunkban külföldről, ami 38,8 százalékkal több a 2013-as év, s 79,3 (!) százalékkal több a 2012-es év januártól október végéig tartó időszakához képest.
A beérkező autók jelentősen rontanak a hazai autóállomány átlagéletkorán, mivel ezek 59 százaléka 10 évnél idősebb, s mindössze 24 százalékuk esik az 1-5 éves korosztályba. Érdekesség, hogy 2008-ban például, amikor 23.573 autó származott importból, még 76 százalékban döntöttek a fiatalabb korosztály mellett, 2011-ben még 39 százalékos volt ez az arány, s 2012-ben érte el a 25 százalék körüli szintet az 1-5 éves autók részesedése.
Az autóimport során továbbra is a magasabb kategóriájú autók a kedveltek: legtöbben 3-as BMW-t, Volkswagen Passatot, Volkswagen Golfot és Audi A4-est hoztak az országba. Márkák megoszlásában a Volkswagen, a Ford, a BMW, az Opel és az Audi voltak a legkeresettebbek. A legtöbb forgalomba helyezés Budapesten történt, de teljes Pest Megyében és Győr-Moson-Sopron Megyében is aktívnak bizonyult az import.
„Csábítónak hangzó lehetőség, hogy az ember 1-1,5 millió forintért hozzájuthat egy Audihoz egy Volkswagenhez vagy egy BMW-hez, azonban érdemes mindig a számok mögé nézni. Különösen igaz ez az import autók esetében. Ezek a járművek ugyan magasabb kategóriát képviselnek, de mivel általában 10 évnél idősebbek, a műszaki állapotuk jó eséllyel megkérdőjelezhető. Egy rosszul karbantartott autó akár életeket is veszélyeztet” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. Ezt alátámasztják az Európai Uniós adatok is, ugyanis minden évben mintegy 128 000 ember szenved súlyos személyi sérüléssel járó balesetet az utakon a gépjármű műszaki hibája miatt, és ebből közel 2000 személy esetében fordul elő haláleset. A tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon is hasonló arányban alakulnak a számok: éves szinten megközelítőleg 5000 ember sérül meg műszaki okból bekövetkezett balesetben, és átlagosan hetvenen veszítik életüket. „Az adatokból is látható: az autóvásárlás jóval több egy tárgy megvételénél, hiszen felelősséget kell vállalunk saját magunk és környezetünk biztonságáért” – tette hozzá a márkaigazgató.
„Ahogy az idős, rossz állapotú és szakszerű átvizsgálás nélkül piacra kerülő autók áradatával, úgy sok estben a fiatalabb kocsik érkezésével sem lehetünk kibékülve, a piaci tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az 1-5 éves kocsik esetében igencsak jelentős méretet ölt az áfa csalás útján behozott gépjárművek száma. Az erre szakosodott vállalkozások 1-2 köztes tulajdonos beiktatásával az EU-ban nettó számlával megvett autóból bruttó számlásat „gyártanak”, így 27 százalékos árelőnyre tesznek szert a piaci versenytársakkal szemben” – mondta el Frank György.
A Das WeltAuto márkaigazgatója azt is elmondta, hogy támogatják a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének és az Autós Nagykoalíció elképzelését, miszerint az importot végző cég kizárólag gépjármű behozatallal és a hozzá tartozó regisztrációs tevékenységgel foglalkozhatna, mással nem, mégpedig azért, hogy az áfa útja követhető legyen, egyéb gazdasági tevékenység áfa vonzatával ne lehessen összemosni. Ezek a cégek havi áfa bevallásra legyenek kötelezettek, így nagyobb adótartozással nem tudnának eltűnni. Emellett letét vagy bankgarancia formájában háromhavi áfa biztosítékkal kellene, hogy rendelkezzenek. Szintén megoldást jelentene a jelenségre, hogy addig ne lehessen forgalomba helyezni az adott gépjárművet, amíg a fizetendő áfa nincs rendezve.
A márkavezető azt is kiemelte, hogy mindezek fényében rendkívül nagy a jelentősége az ellenőrzött forrásból és szakszerű állapotfelméréssel beszerzett autók piacra kerülésének. Ebben a hazai fogalmazók nagy része megfelelő tájékoztatással tud támogatást adni a vásárlóknak, és az sem hanyagolható el, hogy lehetőleg hazai ellenőrzött forrásból tájékozódjanak az ügyfelek is. Mindenképpen fontos kiemelni, hogy a Das WeltAuto rendszerében nem csak a szakszerű átvizsgálás a követelmény, hanem széleskörű garancia is támogatja a biztonságos autóvásárlást és az autó megfelelő működését.