A BME győzött az egri Pneumobil versenyen

A részeredmények alapján a Budapesti Műszaki Egyetem „Műszakik” csapata nyerte összesítettben a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt, amelyet május 8-9-én rendeztek Egerben. A sűrített levegővel hajtott járművek seregszemléjén hét ország, 47 csapatát előzték meg a budapesti egyetemisták.

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg Egerben a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt május 8-9-én. Hét évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára a verseny, hogy a hazai mérnökhallgatóknak játékos keretek között biztosítsanak gyakorlati lehetőséget a szervezők. A feladat tehát idén is adott volt az egyetemek számára: sűrített levegővel hajtott járművet kellett tervezniük és építeniük a tavaszi megmérettetésre.

A rendezvény 2008 óta jócskán kinőtte magát: a kezdeti 16 csapat helyett 2015-ben már 48 jármű – köztük 24 külföldi – sorakozott fel a pénteki ünnepélyes megnyitó alkalmával. A Dobó téri felvonulást egy előselejtező követte, ami a szombati távolsági futam rajtsorrendjéről döntött.

A másnapi futamon ez a versenyszám kiemelkedő eredményt hozott: a Budapesti Műszaki Egyetem „Műszakik” csapata majdnem megduplázta a Debreceni Egyetem tavalyi 7776 méteres teljesítményét. Egy töltet levegővel, a szabályok szerinti 15 kilométeres átlagsebességet tartva, 12990 métert tettek meg. A második helyezett Metálmobil (Universitatea Petru Maior, Románia) 8490, a harmadik 4GO Team (Sapientia EMTE, Románia) 6169 méterig jutott.

Az ügyességi verseny során egy kibójázott pályán kellett három menet alatt minél jobban teljesítenie a versenyzőknek, a kieséses előfutamok után három jármű csapott össze a döntőben, ahol egy izgalmas küzdelem után, kiélezett befutóval a Kecskeméti Főiskola „Tandofer” csapata ért elsőként célba, nyolctized másodperccel megelőzve a Pécsi Tudományegyetem Pollroth nevű társaságát.

A gyorsulási számban egy 220 méter hosszú, kanyarral nehezített szakasz várt az egyetemistákra, mely ismét a BME-s „Műszakiknak” feküdt leginkább: 23.871 másodperces idővel a teljes mezőnyt megelőzve ismét a dobogó legfelső fokára állhattak. Másodikként a Pollroth ért célba, szűk 2.3 másodperces hátránnyal.

Az összesített versenyt a tavalyi év után ezúttal is a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói nyerték meg, de emellett díjazták a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet és a legjobb futóművet is. A szeniorok esetében a BME volt hallgatói hozták el az első díjat: a normál kategória tavalyi győztese, a „Kakukktojás” nyerte a már diplomás mérnökök csörtéjét.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre több csapat száll harcba a Pneumobil Versenyen, ráadásul azt is élmény látni, hogy az elmúlt hét esztendő alatt milyen mértékben fejlődtek a versenyző járművek” – mondta el Pekk Enikő, a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny főszervezője az eredményhirdetést követően. „A gyakorlati programnak az élményen túl munkaerő piaci tekintetben is komoly jelentősége van: tapasztalataink alapján ugyanis a résztvevő hallgatók nagy százalékát felkarolják az autóipari gyártó cégek” – tette hozzá.

EREDMÉNYEK

Távolsági futam:

  1. Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem) – 12990 méter
  2. Metálmobil (Universitatea Petru Maior, Románia) – 8490 méter
  3. 4GO Team (Sapientia EMTE, Románia) – 6169 méter

Ügyességi futam:

  1. Tandofer (Kecskeméti Főiskola) – 2:07.512
  2. Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) – 2:08.316
  3. Mekk MestAIR (Miskolci Egyetem) – 2:15.491

Gyorsulási futam:

  1. Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem) – 23.871 s
  2. Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) – 26.169 s
  3. PG Power (Gdansk University of Technology, Lengyelország) – 26.263 s

DÍJAK

Legötletesebb konstrukció: The Kris Kingles (Klaipeda University, Litvánia)

Leginnovatívabb csapat: Mekk MestAIR (Miskolci Egyetem)

Legjobb futómű: True-AIR (University „Vasile Alecsandri” Bacau, Románia)

Legnagyobb sebesség: Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem)

A VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny győztes csapata:

„Műszakik” (Budapesti Műszaki Egyetem)

Ihász Dániel (CSK)

Dienes Alpár

Horváth Máté

Szabados István

Dr. Farkas Zsolt (felkészítő tanár)

Címke: , , , , , , ,
Kategória: Egyéb