Az AVENTICS-nél járt a Brammer

Egerben tartotta zártkörű kereskedelmi értekezletét az európai disztribútor

Kereskedelmi találkozó keretében látta vendégül a Brammer magyarországi csapatát az AVENTICS február közepén, Egerben. Európa vezető MRO termékeket forgalmazó vállalatának hazai menedzsmentje, és dolgozói vettek részt a hagyományteremtő jelleggel megtartott rendezvényen. A két cég hosszú távú kapcsolatának erősítése mellett, az AVENTICS egri gyárának és minőségbiztosítási rendszerének testreszabott bemutatója, valamint a nyújtható szolgáltatások ismertetése is az egész napos program része volt.

Rendhagyó kereskedelmi találkozót tartottak február közepén Egerben, ahol a Brammer, mint vezető európai MRO (maintenance repair and operation) szolgáltató látogatott el az AVENTICS magyarországi üzemébe. A két cég közel egy évvel ezelőtti nemzetközi megállapodásának köszönhetően, az AVENTICS preferált beszállítói partnerévé vált az európai disztribútornak. A vállalatok általános működéséhez, fenntartásához szükséges termékek beszerzőjeként, a Brammer fontosnak tartja, hogy átlássa kiemelt partnereinek tevékenységét, emellett soros kereskedelmi értekezletüket is a pneumatikai gyártó hazai székhelyén tartották.

„Az elkezdett, közös út folytatása az idei évben további konkrét lépésekkel valósulhat meg” – mondta el Hegymegi István, az AVENTICS Hungary Kft. kereskedelmi vezetője. „Vállalataink hosszú távú együttműködése a megfelelő szinteken mélyülhetett a mostani találkozóval, melynek keretében egyúttal prezentáltuk gyárunk működését, bemutattuk az AVENTICS hazai stratégiáját, illetve személyre szabott, exkluzív üzemlátogatást is tettünk a Brammer hazai csapatával” – tette hozzá.

A Brammer-ről

A Brammer Európa vezető forgalmazója az ipari karbantartásokhoz, javításokhoz és felújításokhoz szükséges termékek és szolgáltatások területén, beleértve a csapágyakat, a mechanikus erőátviteli rendszereket, pneumatikát, hidraulikát, a szerszámokat és munkavédelmi termékek teljes választékát. A világ vezető márkáinak szállítójaként, több mint 3 millió különböző termékcsaládot kínál, és több millió terméket tart raktáron folyamatosan.

A Magyarországon 2003 óta működő cég, négy telephelyén (Törökbálint, Cegléd, Győr, Kecskemét) keresztül, gyors és könnyű készlet-hozzáféréssel működik az ország egész területén.

Szolgáltatásaik között az egyedi igény szerinti gyártást, javítást, továbbá olyan üzleti megoldásokat is kínál a disztribútor, melyek hozzájárulnak a termelési hatékonyság javításához, a működő tőke, illetve a teljes beszerzési költség csökkentéséhez. A Brammer ezt széleskörű vásárlói erejének és független műszaki támogatásának és számos hozzáadott értéket jelentő szolgáltatásainak kombinációján keresztül éri el, melyek mind a karbantartási tevékenységek optimalizálását célozzák.
 

AZ AVENTICS-ről

A korábbi Bosch Rexroth Pneumatika leányvállalat 2014 eleje óta AVENTICS néven, független pneumatikai gyártóként tevékenykedik a piacon. Székhelye a németországi Laatzen (Hannover), termékeik azonban öt különböző ország, hat városában készülnek. A nemzetközi cégcsoport legnagyobb európai gyára Magyarországon, Egerben található, de a már említett Laatzen (Németország) mellett, Gronau/Leine (Németország), Bonneville (Franciaország), Lexington (USA) és Changzhou (Kína) városokban is működnek gyártóközpontjaik.

Az AVENTICS nemcsak nevében újult meg, hanem a termékkínálat is folyamatosan frissül; technológiai iránymutatóként szolgál az érintett ipari ágazatokban és a világ vezető pneumatikai beszállítói közé tartozik. A cég kiemelt figyelmet fordít fejlesztései és a gyártás során az elektronikának a pneumatikai alkatrészekbe történő integrációjára, mindemellett a vállalat a hajtás- és vezérléstechnikai megoldások speciális szolgáltatója a haszongépjárművek terén. A hajózási és a fejlett hajóautomatizálási rendszerekben használt pneumatikai alkalmazásaival az AVENTICS a világ minden tengerén és óceánján otthon van.

A vállalat gyártmányai igen széles körben alkalmazhatóak, ami abból ered, hogy a konkurensektől eltérő módon a katalógustermékek mellett ún. „konfigurált” berendezéseket és egyedi termékmegoldásokat is ajánl Vevői számára. A tömeggyártókkal szemben az AVENTICS az alacsony darabszámú megrendeléseket is teljesíti. Egy-egy termék esetében a rendelések 90 %-a 100 darabnál is kevesebb. A gyártósorok rugalmassága miatt akár az 1-5 darabból álló Vevői igényeket is rövid szállítási határidővel tudják vállalni. Összességében a cég évente közel huszonötezer, eltérő specifikációjú terméket értékesít.

www.aventics.huwww.pneumatika.huwww.pneumobil.hu; www.brammer.hu

Kategória: Egyéb