Valamennyi bejegyzés

Jelentős mennyiségű használt autó érkezett hazánkba az első negyedév során

Budapest, 2014. április 29. – Az év eleji várakozásokkal ellentétben a 2014. január 1-én bevezetett új illetéktörvény sem szabott gátat a külföldről beáramló autók számának: az első negyedév során drasztikusan nőtt a gépjármű behozatal. Januártól március végéig 20.735 használt kocsit helyeztek forgalomba hazánkban, ami 49,6 százalékkal több 2013 hasonló időszakához képest.

Címke: , , , , ,
Kategória: Egyéb

Kritikus műszaki állapotúak a használt autók hazánkban

Budapest, 2014. március 28. – Az autók megfelelő karbantartása üzemeltetői feladat, de a tendenciák azt mutatják, hogy sokan kizárólag probléma esetén keresik fel a szervizeket. A gépkocsink megfelelő állapotának fenntartása azonban folyamatos odafigyelést igényel, mivel így garantálható a biztonságos, s környezetbarát autózás.

Címke: , , ,
Kategória: Egyéb

Emelkedőben a használt autó piac: 2013-ban jelentősen nőttek az átírások

Budapest, 2014. február 14. – A használt autók iránt jelentős érdeklődés mutatkozik – derül ki a Das WeltAuto 2013-as éves elemzéséből-, ugyanis a tavalyi év során 9,9 százalékkal gyarapodott az eladások száma 2012-höz képest. Az elmúlt esztendőben több autó érkezett külföldről is a korábbiakhoz viszonyítva, ám e folyamatnak idén határt szabhatnak a január 1-től életbe lépő új költségterhek.

Címke: , , ,
Kategória: Egyéb

Partnerprogramokat indít a MOHAnet Mobilsystems Zrt.

Budapest, 2013. december 3. – A MOHAnet Mobilsystems Zrt. bemutatta a Family Lifepack, a Mobilgondozás és a MobileTrack elnevezésű partnerprogramjait. A budapesti fejlesztő cég legújabb termék- és szolgáltatáscsomagjai három eltérő területen nyújtanak megoldást az ügyfelek számára: a családok védelmére, az egészség- és gépjármű-felügyeletre nyílik lehetőség általuk. A most induló programok az ország teljes viszonteladói hálózatában elérhetőek.

Címke: , , , , , , , , , , , , , ,
Kategória: Egyéb

Az érzékszerveinkre hat a Click 4 Skill nyelvoktató program

Budapest, 2013. december 3. – Megkezdődött a Click 4 Skill elnevezésű mobil nyelvtanár értékesítése, amely alapjaiban változtathatja meg az idegennyelv-tanulás folyamatát. A MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatójának, Havasi Zoltánnak az ötletén alapuló mobiltelefon alkalmazás már Android és iOS készülékeken is elérhető, s hamarosan asztali számítógépeken is futtatható lesz a program. Használatával akár pár hónap után mérhető eredményeket érhetünk el.

Címke: , , , ,
Kategória: Egyéb

Idén is részt vesz a MOHAnet a németországi Medica2013 szakvásáron

Budapest, 2013. november 20. – Immáron sorozatban harmadik éve képviseli hazánkat a MOHAnet Mobilsystems Zrt. a Medica2013 elnevezésű egészségügyi szakvásáron, melyet a németországi Düsseldorfban rendeznek. Az ötvenezernél több vendéget vonzó eseményen a VARIO MEDCARE készülékkel és a VARIO HEALTHCARE készülékcsomaggal vesz részt a magyar gyártó.

Címke: , , ,
Kategória: Egyéb

Das WeltAuto: megújult használt autó márka garanciával

Budapest, 2013. szeptember 18. – Új tulajdonosi háttérrel, megújult arculattal és Das WeltAuto néven várja ügyfeleit szeptembertől a Porsche Hungaria használt autókkal foglalkozó üzletága. Az egyetlen országos márkakereskedői hálózattal rendelkező, használt autókat értékesítő cég immáron 13 éve szolgálja ki hazánkban ügyfeleit, amely a korábbiakhoz hasonló módon továbbra is a garanciális, s egyéb ügyfélbarát szolgáltatásaival nyújt teljes körű biztonságot a gépkocsi vásárláshoz.

Címke: , , ,
Kategória: Egyéb