Jubiláló pneumobilok

Tíz éve versenyeznek a sűrített levegős léghajtányok

Tíz évvel ezelőtt az AVENTICS egri üzemegységének munkatársai olyan lehetőségeket kerestek, melyekkel szorosabb kapcsolatot tud kialakítani a cég a hazai felsőoktatási intézmények és a pneumatika világa között. A figyelemfelkeltés, valamint a termékek népszerűsítése mellett, a gyár a gyakorlatorientált képzést kívánta erősíteni az egyetemek és diákjai számára. Ekkor született meg egy olyan jármű gondolata is, melynek működését pneumatikus hajtás biztosítja, így jött létre a Pneumobil.

Tíz éve indította útjára felsőoktatási projektjét az AVENTICS Hungary Kft. és annak jogelődje, mely együttműködés keretében főiskolák és egyetemek műszaki képzéseit támogatja. A kezdeti brandépítés számos közös célkitűzéssel bővült, így szinte azonnal olyan kapcsolat alakult ki a hazai egyetemek és az egri gyár között, ami innovatív elméleti és gyakorlati feladatokat ad a jövő mérnökeinek. A diákok által épített, sűrített levegő hajtású járművek megmérettetésével egy olyan esemény jött létre, ami azóta is ennek az összefonódásnak a védjegye.

2008-ban az első Pneumobil Verseny tíz hazai egyetem tizenhat csapatának részvételével zajlott. Olcsó, könnyűszerkezetes megoldások jellemezték a diákok által készített első járműveket. Főként kerékpáralkatrészekből készültek el a kezdeti konstrukciók, ahol természetesen a hajtóművek működőképességén volt a hangsúly. Az első futamok még az egri üzem udvarában zajlottak, a verseny leggyorsabb pneumobilját pedig a Debreceni Egyetem hallgatói készítették, ami akkor 25 km/h sebességet ért el, a legnagyobb megtett távolság pedig 7117 m volt. Hamar nemzetközi híre ment az eseménynek az egyetemeken keresztül, így a 2009-es, második versenyen már négy külföldi csapat is részt vett. Az egri polgármester meghívására ekkor került a rendezvény első ízben az Érsekkertbe, ami azóta is minden évben a pneumobil futamok otthona.

A verseny tízéves történelme a folyamatos technikai fejlődésről szólt. A pneumobilokban fellelhető volt már az összes olyan járműhajtásra használható technika, melyet pneumatikus munkahengerekkel le lehet modellezni. A forgattyús megoldásokban készítettek már csillag-, soros-, boxer-motorokat, de a Compound gőzgép elve is olykor megjelent. Különleges kialakításokkal is számtalanszor találkozhattunk már, mint például az axiál-dugattyús motor. A teljesítményt azonban a vezérlés sokkal jobban befolyásolja, mint a kialakítás: Ma már a tisztán pneumatikus megoldások nagyon ritkák, így a PLC-vel, vagy saját készítésű micro-controller-rel működő járművek vannak túlsúlyban a mezőnyben, melyek rendelkeznek telemetria rendszerekkel és magas szintű adatgyűjtő megoldásokkal. Elmondható, hogy az ipar 4.0 szinte a kezdetektől jelen van ezekben a járművekben, és ma már ott tartunk, hogy akár 800 munkaóra is lehet egy ilyen léghajtány elkészítése.

Tíz év alatt a mérnökhallgatók is duplázni tudtak teljesítményben, amit az eddigi legeredményesebb pneumobil esetében a Budapesti Műszaki Egyetem diákjainak köszönhetünk. A tavalyi versenyen a leggyorsabb jármű már 51,07 km/h-val haladt át a célvonalon és közel 13 ezer métert tett meg. Az idei évben már hét ország 52 nevező csapata, több mint 300 főt mozgat meg a verseny keretében, ezzel a X. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny lesz az eddigi legnagyobb részvételű megmérettetés.  Május 4 és 6 között új és izgalmas programelemekkel, régi versenyzők bevonásával és egy pneumobil kiállítással tesz történeti visszatekintést a szervező AVENTICS Hungary Kft. az eseményen.

„Számos lehetőség rejlik még a jövőben – nyilatkozta Gödri István, a versenyt szervező Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A csapatok létszámát tekintve hamarosan országos elődöntőkről beszélgethetünk, az eddigi csomagot pedig szeretnénk új pneumatikus elemekkel bővíteni.” A vezető elmondta, hogy azon dolgoznak, hogy jövőre technikailag is megújuljon a viadal és az ipari fejlődés trendjeit követve új szintre lépjen – ennek részleteiről az év második felében számol majd be a cég. „Tervezzük, hogy valamilyen formában teret biztosítunk a versenyzők számára a saját fejlesztésű pneumatikai elemek alkalmazására, emellett folyamatosan emeljük a biztonsági és műszaki színvonalat, ahogyan eddig is – tette hozzá. Ezekről mindig naprakész információkat kaphatnak a hallgatók az AVENTICS évközi rendezvényein, hiszen ipari szakkiállításokon, toborzókon, valamint az Egyetemi Pneumatika Roadshow-n a pneumobil verseny mindig kiemelt szerepet kap.

Sajtókapcsolat:

Borsi Dávid
SMARTPR-AGENCY Kft.,
Tel +36 30 441 31 40,
[email protected]

Az AVENTICS-ről

Az AVENTICS a pneumatikai komponensek és rendszerek, valamint az egyedi alkalmazások egyik piacvezető gyártója. A pneumatikai szakemberek az ipari automatizálás területére kínálnak termékeket és szolgáltatásokat, középpontba helyezve a haszongépjárművek, valamint az élelmiszeripari és vasúti járművek, az orvostudomány, az energetikai és a hajózási technológia területét. Az elektronika integrációjának, a korszerű anyagok felhasználásának és az olyan tendenciákra való összpontosításnak köszönhetően, mint a gépbiztonság és az Ipar 4.0, az AVENTICS a felhasználóbarát, intelligens megoldások úttörőjének számít.

Az AVENTICS több mint 150 éves pneumatikai tapasztalattal rendelkezik és világszerte kereken 2.000 dolgozót foglalkoztat. A németországi (Laatzen), a franciaországi (Bonneville), a magyarországi (Eger), az egyesült államokbeli (Lexington) és a kínai (Changzhou) gyártási telephelyek mellett a cég több mint 90 országban van jelen. Az AVENTICS csoport többféle tanúsítással is rendelkezik, mint pl. ISO 9001 és ISO/TS 16949 szerinti minőségbiztosítás, ISO 50001 szerinti energiagazdálkodási és ISO 14001 szerinti környezetközpontú irányítási tanúsítvány.

További információ: www.aventics.hu, www.pneumatika.hu, www.pneumobil.hu

Kategória: Egyéb