Országos kereskedői találkozó az AVENTICS-nél

A pneumatika legmodernebb eszközeit és kapcsolódó szolgáltatásait mutatta be viszonteladói hálózatának az AVENTICS március közepén, Egerben. Az egész napos rendezvényen az iparág jelenlegi irányának innovációit 50 év gyártási tapasztalatán keresztül szemléltette a nemzetközi vállalat.

Viszonteladói partnertalálkozót tartott az AVENTICS március közepén, Egerben. Az országos kereskedői hálózat 6 régiójának képviselői vettek részt az egész napos üzemlátogatáson, ahol a legújabb pneumatikai termékek és rendszermegoldások mellett, az online eszközöké volt a főszerep.

„Egerben olyan lépésekre szántuk el magunkat, mellyel az iparág új irányát alapozzuk meg” – mondta el Hegymegi István, az AVENTICS Hungary Kft. kereskedelmi vezetője. „Nagy örömmel fogadtuk a hazai piac képviselőinek ötleteit és benyomásait a további lehetőségekkel kapcsolatban, hiszen ennek köszönhetően nem csak partnereink, de mi is sok értékes információval gazdagodtunk a szakmai napon.” – tette hozzá.

A vezető elmondása alapján általános piaci igény mutatkozik az iparágban a napi szintű kapcsolattartásra, mivel viszonteladóik számára elengedhetetlen a folyamatos műszaki háttértámogatás. Emellett a legújabb pneumatikai termékek és online szolgáltatások folyamatos továbbképzéseket, így azonnali informálást igényelnek, amihez az egri cég minden szükséges segítséget megad.

A rendhagyó, interaktív partnertalálkozón a résztvevők kiemelték visszajelzéseikben az AVENTICS termékeinek sokféleségét, a kis szériás termelés rugalmasságát, valamint a bemutatott egri üzem átláthatóságát.

Sajtókapcsolat:

Borsi Dávid
SMARTPR-AGENCY Kft.,
Tel +36 30 441 31 40,
[email protected]

Az AVENTICS-ről

Az AVENTICS a pneumatikai komponensek és rendszerek, valamint a speciális alkalmazások egyik piacvezető gyártója. A vállalat személyre szabott megoldásokat és szolgáltatásokat kínál az ipari pneumatika, a haszongépjárművek, valamint az élelmiszeripari és vasúti járművek, az orvostudomány, az energetikai és a hajózási technológia területén. Az elektronika integrációja, a korszerű anyagok használata és a gépek üzembiztonságára való összpontosítás révén a pneumatikai szakemberek úttörők az egyszerű és intelligens technológiák alkalmazásában.

Az AVENTICS több mint 150 éves pneumatikai tapasztalattal rendelkezik és világszerte kereken 2.100 dolgozót foglalkoztat. A németországi (Laatzen), a franciaországi (Bonneville), a magyarországi (Eger), az egyesült államokbeli (Lexington) és a kínai (Changzhou) gyárak mellett az AVENTICS több mint 40 országban van jelen. Az AVENTICS csoport többféle tanúsítással is rendelkezik, mint pl. ISO 9001 és ISO/TS 16949 szerinti minőségbiztosítás, ISO 50001 szerinti energiagazdálkodási és ISO 14001 szerinti környezetközpontú irányítási tanúsítvány.

További információ: www.aventics.hu, www.pneumatika.hu, www.pneumobil.hu

Kategória: Egyéb