Szakmunkás diákok küzdöttek a vándorserlegért a XXIV. Eckerle Szaki Kupán

Középiskolások versenyeztek a 24. alkalommal megrendezett Eckerle Szaki Kupa teremlabdarúgó tornán november végén. A sporteseménynek nyolc csapat részvétele mellett, a Kiskőrös Sportcsarnok adott otthont. A hagyományokhoz hűen megtartott éves megmérettetésen színvonalas díjakért folyt a küzdelem.

Szakmunkásképző- és középiskolák csapatai versenyeztek a 24. Eckerle Szaki Kupa labdarúgó tornán. A november végi rendezvényt a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Wattay Szakképző Iskolája és Kollégiuma, valamint a Wattay Diáksport Egyesület szervezte, az évente megrendezett tornán az iskolák nappali tagozatos diákcsapatai vettek részt. A hagyományokhoz hűen az idei évben is, – az iskola kiemelt támogatója -, az Eckerle Industrie Kft. volt a labdarúgó torna névadója. Az eredményhirdetésnél a cég képviseletében Rausch György és Hangya Lajos, valamint a Wattay Középiskola igazgatója, Franczia László adta át az érmeket és díjakat.

„A Wattay Szakközépiskolával való együttműködésünk folyamatos, hiszen évek óta foglalkoztatunk gépi forgácsoló tanulókat, akik nálunk is végzik tanulmányaikat. Külön öröm számunkra, hogy az Eckerle Szaki Kupával egy sokéves sporteseményt, s így a térség sportolni vágyó szakmunkás fiataljait is támogathatjuk” – nyilatkozta Hubina Péter, az Eckerle Magyarország vezetője. Az Eckerle Industrie Kft. a sporttámogatási rendszer TAO-pályázatának keretében járul hozzá az éves sporteseményhez. A Magyar Labdarúgó Szövetség stratégiájához kapcsolódó programban adókedvezmény igénybevétele mellett támogathatnak hazai sportszervezeteket a vállalatok, ami jelentős, külső források bevonására biztosít lehetőséget a látvány-csapatsportágaknál. A program célja, hogy minél több amatőr sportoló, minél jobb körülmények között játszhassa a világ legnépszerűbb játékait, köztük a labdarúgást is.

A Wattay Diáksport Egyesület nevében Ambrus Tamás gravírozott üvegtrófeával köszönte meg a támogatást a kiskőrösi vállalat vezetésének.

Eredmények:

A csoport

  1. Humán Kiskunhalas (9 pont)
  2. Petőfi Kiskőrös (6 pont)
  3. Dózsa Kalocsa (3 pont)
  4. Wattay II. (0 pont)

B csoport:

  1. II. Rákóczi Kiskunhalas (9 pont)
  2. Wattay I. Kiskőrös (6 pont)
  3. Piarista G. Kecskemét (3 pont)
  4. Mezőgazdasági Jánoshalma (0 pont)

Helyosztók eredményei:

  1. Petőfi Kiskőrös – Wattay I. Kiskőrös 3 : 6
    (Kudron I., Amin Á.,Kecskeméti Z.) – (Németh P.(2),Solymosi D.(2), Lengvári Sz. ,Varga T.
  1. Rákóczi Kiskunhalas – Humán Kiskunhalas 6 : 1
    (Döbrentei D.(3), Torma B.(2), Honfi D.) – (Szilágyi Á.)

Végeredmény:

  1. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium Kiskunhalas
  2. Kiskunhalasi SZC Humán Szakképző Iskolája Kiskunhalas

III. Kiskunhalasi SZC Wattay Szakképző Iskolája és Kollégiuma Kiskőrös I. csapat (Borsik D. Király K. Lengvári Sz. Molnár D. Máthé Cs. Németh P. Solymosi D. Szűcs Zs. Varga T. Vas-Monár B.) edző: Csatai Gáborné

  1. Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola Kiskőrös
  2. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét
  3. Bajai Szakképzési Centrum Dózsa György Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Kalocsa

VII. Kiskunhalasi SZC Wattay Szakképző Iskolája és Kollégiuma Kiskőrös II. csapat

VIII. FM ASZK, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Jánoshalma

Különdíjak:

Gólkirály (7 gól): Németh Pál ( Wattay Kiskőrös)
Legjobb mezőnyjátékos: Döbrentei Dávid (II. Rákóczi Kiskunhalas)
Legjobb kapus: Bátyity László (Humán Kiskunhalas)
Legjobb hazai:
Wattay I. : Solymosi Dániel
Wattay II.: Vincze Viktor

Az Eckerle Magyarországról

Az Eckerle Gruppe története 1968-ig nyúlik vissza, amikor családi vállalkozásként megalapították a németországi Baden tartományban. Az idők folyamán lakatos műhelyből folyamatosan fejlődő, multinacionális vállalattá nőtte ki magát. Gyáregységeiben jelenleg öt ország, több mint háromezer dolgozója számára biztosít álláslehetőséget. Tevékenységei között elektromotorok EC modul- és szénkeferendszer tervezése, előállítása, komplex fröccsöntött, stancolt műanyag alkatrészek gyártása, manuális és automatizált gyártósorok fejlesztése, CNC megmunkálás, valamint ipari rendszerkomponensek értékesítése is megtalálható.

1991-ben a kiskőrösi telephely szénkefe gyártásával megkezdődött az Eckerle magyarországi működése. Néhány évvel később automatizálással, valamint CNC megmunkálással bővült az üzemi termelés. 1994-ben hazai forgalmazójává vált a Schmidt Technology, valamint a Bosch Rexroth termékeinek, melynek köszönhetően az Eckerle Magyarország húszévnyi szakmai tapasztalatot tudhat magáénak ezen termékek kereskedelmében és felhasználásában. 2000 óta műanyag technológiában és stancolt alkatrészek gyártásában is kiemelt minőségű termékkínálattal rendelkezik. A vállalat további egységei Császártöltésen, Bólyon és Zalaegerszegen találhatóak, ahol az egyedi megrendelésektől a szériagyártásig, teljes körű logisztikával vállalja termékeinek kezelését.

Sajtókapcsolat:

Borsi Dávid
SMARTPR-Agency Kft.
Tel.: +3630441314
Email: [email protected]

Címke: , , , , , ,
Kategória: Egyéb